Kreatív játékra lesz szükség Észak-Írországban
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2022. március. 26., 19:19
Kreatív játékra lesz szükség Észak-Írországban

A magyar válogatott kerettagjai szombaton már teljes értékű edzésmunkát végeztek Telkiben, de voltak, akik hiányoztak a gyakorlásról.

A pénteki regenerációs nap után szombaton már szinte a teljes keret a pályán volt Marco Rossi szövetségi kapitány edzésén, kivéve két játékost. Szoboszlai Dominik az utóbbi hetekben nem kapott jelentősebb meccsterhelést Lipcsében, ezért ő a mai napon is regeneráló gyakorlatokat végzett, Botka Endre pedig izomfájdalmai miatt hagyta ki a tréninget, és az orvosi vizsgálatokat követően kiderült: nem utazhat el Belfastba a csapattal. Baráth Péter debütálására is várni kell, a DVSC fiatal játékosa csatlakozott az U21-es válogatotthoz, amellyel vasárnap Lengyelországba utazik Eb-selejtező mérkőzésre. Ott volt viszont az edzésen a pályán Orbán Willi, aki pénteken érkezett meg Telkibe, és szombat délután vett részt az első edzésén.

A tréning előtti sajtóeseményen az egyik újonc, Styles Callum, valamint Gazdag Dániel vett részt.

– Sokkal jobb körülmények vártak a válogatottnál, mint amire számítottam, profi stábbal, remek játékostársakkal dolgozhatok együtt – mondta Styles. – Nagyszerű pillanat volt, amikor csütörtökön az oldalvonalhoz sétáltam, és beállhattam a szerbek ellen, életem végéig nagy szeretettel őrzöm meg ezt az emléket. Az északíreknek nagyon jó csapatuk van, de nekünk saját magunkra kell fókuszálnunk. Ellenfelünk nem sok gólt kap, erős védelemmel szemben kell majd helyzeteket kialakítanunk. Örülök, hogy pozitív szurkolói visszajelzéseket kaptam az első meccsem után, a nekem jutott 20-25 perc alatt próbáltam a legjobb játékomat nyújtani, és ez mindig is így lesz, amikor a magyar válogatottban pályára lépek. Válogatott szinten minden mérkőzésen kiemelkedő játékosokkal találom szemben magam, de szeretném megmutatni, hogy fel tudok nőni a feladathoz. Bízom benne, hogy hamarosan győzelmekben is lesz részem címeres mezben.

– Sajnáljuk a szerbektől elszenvedett vereséget, de nem játszottunk alárendelt szerepet, kiegyensúlyozott volt a mérkőzés – vette át a szót Gazdag Dániel. – Több játékelem is volt, amiben javulnunk kell a folytatásban, elsősorban a könnyen eladott labdákat kell elkerülnünk. Az északír válogatott mást játszik, mint a szerb, várhatóan többet lehet nálunk a labda. Szeretnénk támadóbb szellemben játszani, és több helyzetet kialakítani, mint csütörtökön. Az északírek nagyszerűen védekeznek, magasabban rangsorolt csapatok dolgát is megnehezítették az utóbbi időszakban. Szeretik átadni a területeket, ezzel élnünk kell majd, és kreatívnak lenni, mikor nálunk van a labda – mondta Gazdag, majd hozzátette: az újoncok jól beilleszkedtek a csapatba, és a rutinosabb játékosok mindenben segítik ezt a folyamatot.

A keddi mérkőzést az ír Dermot Broughton vezeti. Asszisztensei a színtén ír Darragh Keegan és Neil Doyle lesznek. VAR nem lesz a mérkőzésen.

AZ ÉSZAKÍR VÁLOGATOTT KERETE 

Kapusok: Conor Hazard (HJK Helsinki), Bailey Peacock-Farrell (Sheffield Wednesday), Luke Southwood (Reading)

Védők: Daniel Ballard (Millwall), Conor Bradley (Liverpool), Ciaron Brown (Oxford United), Craig Cathcart (Watford), Shane Ferguson (Rotherham United), Tom Flanagan (Shresbury Town), Trai Hume (Sunderland), Paddy McNair (Middlesbrough)

Középpályások: Stuart Dallas (Leeds United), Steven Davis (Rangers), Liam Donnelly (Motherwell), Corry Evans (Sunderland), Matty Kennedy (Aberdeen), Patrick Lane (Fleetwood Town), Ali McCann (Preston), Niall McGinn (Dundee FC), George Saville (Millwall), Jordan Thompson (Stoke City)

Támadók: Dion Charles (Bolton Wanderers), Shayne Lavery (Blackpool), Josh Magennis (Wigan Athletic), Gavin Whyte (Oxford United)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.