Gulácsi Péter: Az utolsó leheletünkig küzdenünk kell
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. október. 09., 19:46
Gulácsi Péter: Az utolsó leheletünkig küzdenünk kell

A magyar válogatott hálóőre és Marco Rossi szövetségi kapitány válaszolt az újságírók kérdéseire a csütörtöki, Horvátország elleni Eb-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón. A kapitány elmondta, jó értelemben vett agresszív futballalt akar látni csapatától.

Nem maradt szabad hely a Gradski stadion sajtótermében, olyan nagy az érdeklődés a média körében a csütörtöki mérkőzés iránt.

Marco Rossi szövetségi kapitány először is elmondta, a csapat felkészült ellenfeléből.

Tudjuk, hogy a horvát szurkolók mennyire imádják a focit és azt is, hogy a válogatott milyen stílusban játszik és milyen erőt képvisel.

Sajnos a keretünkből néhányan hiányoznak sérülés vagy eltiltás miatt. Négy olyan labdarúgónk nem áll rendelkezésre, aki a budapesti mérkőzésen játszott, közülük hárman középpályások, tehát ezt a csapatrészt illetően teljesen más felállásban fogunk pályára lépni, mint otthon.

A mester hangsúlyozta, akkor bízhatunk csak abban, hogy sikerül gondot okoznunk a hazai csapatnak, ha bátrak és a szó jó értelmében véve agresszívak leszünk, hiszen a vb-ezüstérmes horvát egy kiváló egyéniségekből álló nagyszerű együttes.

– Természetesen ők az esélyesei a holnapi mérkőzésnek, de ahogy azt már korábban is elmondtam, ezúttal sem feltett kézzel fogunk kimenni a pályára, mindent meg fogunk tenni azért, hogy most is győztesen is jöhessünk le onnan a lefújáskor. Az pedig a minimum elvárásom, hogy még ha esetleg ki is kapunk, akkor azt úgy tegyük, hogy én is, de főként a szurkolók büszkék lehessenek a mutatott játékra és a csapat küzdeni akarására.

A sajtótájékoztató másik magyar résztvevője, Gulácsi Péter úgy fogalmazott hasonló meccset szeretnénk játszani, mint Budapesten:

Nagyon szervezetten és zártan kell védekeznünk, nem sok esélyt adni a horvát csapatnak arra, hogy helyzeteket alakítsanak ki. Létfontosságú, hogy a döntő pillanatokban ezúttal is jó döntéseket hozzunk. A helyzeteinket pedig – amelyekből várhatóan nekünk lesz kevesebb –, kihasználjuk.

Kapusunk hangsúlyozta, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ahol mindenkinek az utolsó leheletéig dolgoznia kell a pályán.

Nem számít, hogy hány sprintet kell futni, vagy nekem hányszor kell védenem, a lényeg, hogy a végén Magyarország neve mellett szerepeljen több gól az eredményjelzőn.

A horvát válogatott hosszabb idő után először játszik újra Splitben,a aminek a szövetségi kapitány külön örül, hiszen játékosként is szerepelt itt.

 Azt kérem a csapatomtól, hogy ésszel játsszon és ne szívvel, erre lesz szükségünk holnap. Ezért a szurkolókat is arra kérem, hogy ha a mérkőzésen nem szerezünk korán gólt, ne legyenek türelmetlenek – mondta a sajtótájékoztatón Zlatko Dalic.

zMagyarország válogatottja csütörtökön, 20.45-kor lép pályára Splitben, Horvátország legjobbjai ellen.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.