Gera közelít a százhoz, Dzsudzsák beérte Puskást
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2016. október. 11., 12:07
Gera közelít a százhoz, Dzsudzsák beérte Puskást

Gera Zoltán immár egyedül foglalja el a válogatott örökrangsor harmadik helyét, Dzsudzsák Balázs - a mezszámának megfelelően - a hetedik ugyanebben a rangsorban.

Az utóbbi egy-két évben alaposan átalakult a magyar válogatottsági örökrangsor, míg évtizedekig szinte lehetetlen volt bekerülni az első tízbe, addig most négy olyan futballista is szerepel a hét legtöbbszörös magyar válogatott között, aki idén még pályára lépett a nemzeti csapatban.

Király Gábor már az Európa-bajnokság előtt átvette a vezetést a rangsorban Bozsik Józseftől, és a válogatottságtól történt visszavonulása nyári bejelentéséig 107 alkalommal viselte a címeres mezt. Juhász Roland 94 válogatottságig jutott az Eb végéig, és szintén bejelentette, hogy utolsó meccsét játszotta a nemzeti csapatban.

A 38. életévében járó Gera Zoltán ugyanakkor továbbra is kulcsembere a csapatnak, és hétfőn, Lettországban megelőzte Juhász Rolandot: immár 95 válogatottsággal rendelkezik, ezzel egyedüliként áll az örökrangsor harmadik helyén. A Ferencváros középpályása optimális esetben jövő nyáron lépheti át a bűvös 100-as határt, majd érheti be a 101-szeres válogatott Bozsik Józsefet.

Fontos mérföldkőhöz ért Dzsudzsák Balázs is, a válogatott csapatkapitánya, aki beérte az örökrangsorban a legendás Puskás Ferencet, és 85 válogatottságával a hetedik helyen áll. Ő kissé messzebb áll a százas mérföldkőtől, de még nem töltötte be a 30. életévét sem, így még hosszú ideig meghatározó tagja lehet a nemzeti csapatnak, és akár pár éven belül elkezdheti ostromolni a ranglista csúcsát.

A válogatottsági ranglista élmezőnye:

1. Király Gábor (1998–2016) 107 
2. Bozsik József (1947–1962) 101
3. Gera Zoltán (2002–) 95
4. Juhász Roland (2004–2016) 94
5. Fazekas László (1968–1983) 92
6. Grosics Gyula (1947–1962) 86
7. Puskás Ferenc (1945–1956) 85
7. Dzsudzsák Balázs (2007–) 85
9. Garaba Imre (1980–1991) 82
10. Mátrai Sándor (1956–1967) 81


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.