Georges Leekens az OTP Bank Liga vezetőedzőivel egyeztetett
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2017. december. 07., 19:22
Georges Leekens az OTP Bank Liga vezetőedzőivel egyeztetett

A férfi A-válogatott szövetségi kapitánya csütörtök délután Budapesten találkozott az OTP Bank Liga csapatainak vezetőedzőivel. A kötetlen beszélgetésen szinte minden csapat képviseltette magát.

Georges Leekens év végi, informális találkozóra invitálta az NB I-es klubok vezetőedzőit. A találkozón három szakember nem tudott részt venni hivatalos elfoglaltsága miatt, a mostani beszélgetést azonban minden bizonnyal pótolják majd a felek a közeljövőben – a Paksi FC-t pedig a másodedző Tököli Attila képviselte. 

A csütörtök esti vacsorán részt vett dr. Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára is. A beszélgetés barátságos légkörét jól mutatja, hogy több mint két órán keresztül tartott, ráadásul a szövetségi kapitány ezúttal is megerősítette, hogy rendszeresen szeretne találkozni a csapatok szakvezetőivel.

 – Ahogy azt korábban is említettem már, szeretném, ha rendszeresen tudnánk beszélgetni az edzőkollégákkal arról, hogyan tudjuk segíteni egymás munkáját, és ezzel a magyar labdarúgás fejlődését. Kíváncsi vagyok a véleményükre, a meglátásaikra, hiszen a klubcsapatok és a válogatott kölcsönösen tudják erősíteni, segíteni egymást – fogalmazott Georges Leekens.   


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Marco Rossi: óriási a tét, hatalmas a nyomás mindkét csapaton
Marco Rossi: óriási a tét, hatalmas a nyomás mindkét csapaton

Férfi A-válogatottunk az örmények 1-0-s legyőzése után, vasárnap 15 órakor a Puskás Arénában Írország ellen fejezi be a vb-selejtező sorozat ...

Pozitív mérleg és gólkülönbség az írek ellen
Meccsbeszámoló
Drámai vereség a Puskás Arénában, szertefoszlottak a vb-álmok

Férfi A-válogatottunk az örmények 1-0-s legyőzése után, vasárnap 15 órakor a Puskás Arénában Írország ellen fejezi be a vb-selejtező sorozat ...