A válogatott a pályán és azon kívül is folytatta a felkészülést
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2016. november. 10., 21:06
A válogatott a pályán és azon kívül is folytatta a felkészülést

A magyar válogatott egy edzéssel folytatta a felkészülést a csapat előtt álló kihívásokra, de a napi programban helyet kapott a fotózás, és a szurkolók kiszolgálása is.

Telkiben egy edzéssel folytatta a felkészülést a magyar válogatott keret, amely az Andorra elleni vb-selejtező mellett a Svédország elleni megmérettetésre is készül. 

– Jól dolgozik a keret, a fiatalok is felvették a ritmust. A felkészülésnek, a meccsek előtti összetartásnak az is a célja, hogy az olyan fiatalokat, mint Botka Endre, Berecz Zsombor, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik vagy Vida Máté, be tudjuk építeni az A-válogatottba. Mindannyian keményen dolgoznak, a válogatott szakmai stábjának bizonyíthatják versenyszellemüket, és hogy képesek nemzetközi szinten is teljesíteni azok után, hogy a klubjaikban mindannyian jól teljesítenek hétről hétre. A svédek elleni mérkőzésen szerepet kaphatnak, ám a válogatott stílusa az esetleges változásokkal sem módosul majd; ugyanazt a stílust próbáljuk felépíteni a korosztályos válogatottaktól az A-válogatottig, amit a csapatnak az adott felállásától függetlenül meg kell tudnia valósítania – mondta a felkészülésről az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

A válogatott nemcsak az eredményekkel igyekszik kiszolgálni a szurkolóit.

Csütörtökön a válogatott tagjai többek között fotózáson vettek részt – a nap gyümölcseivel a szurkolók az előttünk álló mérkőzéseken találkozhatnak majd. 

A válogatott egyik legnagyobb drukkere, a futballrajongó Anikó, aki ahová csak tudja, elkíséri a válogatottat, régi álmát válthatta ma valóra, amikor találkozott Szalai Ádámmal. 

Anikó megjárta Lettországot is a magyar táborral, és annak külön is örülhetett, hogy kedvenc játékosa, Szalai Ádám góllal hálálta meg a biztatást. 

A magyar válogatott november 13-án, 18 órakor Andorrát fogadja világbajnoki selejtezőn a Groupama Arénában, majd két nappal később, 19:45-től felkészülési mérkőzést játszik a svédekkel, ugyancsak a Groupama Arénában – ezen a mérkőzésen lép pályára utoljára a válogatottban Juhász Roland és Király Gábor. 

A jegyek mindkét mérkőzésre kaphatóak.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.