Először járt a Puskás Arénában férfi A-válogatottunk
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. május. 31., 15:34
Először járt a Puskás Arénában férfi A-válogatottunk

A most még csak látogató volt az új nemzeti stadionban Marco Rossi együttese, amely a következő tétmérkőzéseken azért száll harcba, hogy 2020-ban az Európa-bajnokságon szerepelhessen itt.

Az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtező mérkőzésekre Telkiben készülő válogatottunk Fürjes Balázs államtitkár meghívására első alkalommal pénteken járta be az épülő Puskás Arénát.

Az új nemzeti stadion – amely a 2020-as Európa-bajnokság egyetlen új építésű létesítménye lesz – készülő öltözőit és játékoskijáróját is meglátogatta, valamint a kezdőkör helyére is kisétált Marco Rossi csapata.

Ezeket a területeket a korábbi látogatások alkalmával még nem járhatták be a média képviselői, így – képeinken keresztül – a szurkolók is most először láthatják az aréna ezen részeit.

– Két nagyon nehéz mérkőzés vár most ránk, de azért fogunk küzdeni, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ebben a stadionban játszhassunk – fogalmazott a látogatás alkalmával Dzsudzsák Balázs. – Mindenkinek, aki a stadion építkezésén dolgozik, szeretnénk megköszönni a munkáját és persze reméljük, hogy minden időben elkészül.  

A stadion – amellett, hogy a 21. század igényeinek meglelő, multifunkcionális aréna lesz – több elemében is őrzi a Népstadion emlékét: a régi épület lebontásakor bedarált betont az új alapok, falak építésénél is felhasználták; a kezdőrúgást pedig milliméterre pontosan ugyanarról a helyről végezhetik majd el a jelen kor labdarúgói, mint tették annak idején Puskás Ferencék.

Köszönöm, hogy eljöttetek, remélem, hogy mindennel időben elkészülünk – mondta Fürjes Balázs.

A kerethez Baráth Botond, Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Willi Orbán csak a hivatalos FIFA-játéknapok kezdetekor csatlakozik. A magyar válogatott június 8-án, magyar idő szerint 18.00-kor lép pályára Bakuban; a Groupama Arénában június 11-én, 20-45-től mérkőzik meg Wales csapatával.

– Ma még több, kisebb-nagyobb sérülés is hátráltatja a felkészülést, különös tekintettel a védőkre, azonban bízom benne, hogy a jövő hét elejére ezek rendbe jönnek és a keret minden tagja teljes értékű edzésmunkát tud végezni – nyilatkozta a túra végén Marco Rossi szövetségi kapitány.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.