Észtország ellen zárja az évet a női A-válogatott
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2018. november. 05., 12:28
Észtország ellen zárja az évet a női A-válogatott

Markó Edina csapata csütörtökön este Telkiben lép pályára felkészülési mérkőzésen az észtek ellen.

Női A-válogatottunk ősz elején befejezte szereplését a jövő évi világbajnokság selejtező sorozatában, a következő tétmérkőzéseit, a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőit pedig csak jövő ősszel kezdi meg. Az előttünk álló közel egyéves periódust Markó Edina szövetségi kapitány a csapatépítésre használja fel, ennek lesz az egyik állomása a csütörtöki, észtek elleni összecsapás. A mieink legutóbb októberben léptek pályára két felkészülési mérkőzésen, előbb 1-0-ra, majd 3-0-ra győztek Máltán a házigazdák ellen. 

A keretben jelentős változások nincsenek az elmúlt időszakhoz képest, a rutinos kulcsjátékosok mellett a fiatalok is megkapják az esélyt a bizonyításra. Több mint egyéves kihagyás után ismét a keret tagja Zeller Dóra, aki 2017 nyarán, a Balaton Kupán szenvedett súlyos térdsérülést, amelyből nemrégiben teljesen felépült, és az elmúlt hetekben már klubcsapatában is rendszeresen pályára lépett. Nem lehet viszont ott a társakkal Jakabfi Zsanett, aki betegsége miatt nem tudott hazautazni Németországból.

Zeller Dóra több mint egyéves kihagyás után tér vissza a válogatottba

A kerettagok hétfőn délelőtt találkoztak, Markó Edina délután tartotta meg első edzését Telkiben.

- Az észt csapatnak nincsenek kiemelkedő eredményei, de óvatosan kell ezt kezelni, mert nemzetközi szinten ma már nincs könnyű ellenfél, a kisebb válogatottak is rengeteget fejlődtek szervezettségben, taktikailag és fizikálisan is – mondta Markó Edina szövetségi edző. – Az észteknek fél éve finn edzőjük van, fegyelmezett futballt játszanak, zártan védekeznek, fontos lesz ellenük a koncentráltság és a jó helyzetkihasználás. Októberben, Máltán hasonló erősségű és felfogású ellenféllel játszottunk, akkor bátran, agresszívan, megfelelő önbizalommal futballoztunk, elégedett voltam a játékunkkal, főleg a másdodik meccsen. Ott szeretnénk csütörtökön folytatni, ahol Máltán abbahagytuk, bízom benne, hogy eredményességben is hasonlóan sikeresek leszünk. Hosszú távra építjük a csapatunkat, ennek megfelelően állítottuk össze a keretet. Szeretném külön kiemelni, hogy nagyon örülünk a hosszú sérüléséből felépülő Zeller Dóra visszatérésének, akivel sokat erősödik a csapatunk támadójátéka.

A csütörtökön 20.00 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Haladás-Viktóra FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)

Védők: 

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC) 
Horti Boglárka (SK Sturm Graz)
Tálosi Szabina (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC) 
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC) 
Csiszár Henrietta (FC Bayer04 Leverkusen)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)

Csatárok:

Vágó Fanni (SKN St. Pölten)
Németh Loretta (Apollon Ladies FC)
Siklér Kinga (Haladás Viktória)
Öreg Cintia (Haladás Viktória)
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...