
Kiegyenlített mérkőzést játszottunk az írekkel San Pedro del Pinatarban, de ellenfelünk a hajrában két pontrúgásból maga javára fordította a mérkőzést, és 3-1-re győzni tudott.
Az izlandiaktól elszenvedett 3-0-s vereség után U21-es válogatottunk hétfőn este az írekkel játszott felkészülési mérkőzést a spanyolországi San Pedro del Pinatarban. Szélesi Zoltán szövetségi edző öt helyen változtatott az Izland elleni kezdőcsapatán, a kapuban Tóth Balázs állt, mellette bekerült az együttesbe Markgráf Ákos, Dénes Adrián, Bánáti Kevin és Pető Milán is.
Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a mieink az első percektől felvették a versenyt a jó fizikumú, párharcerős írekkel. Hiába működött jól az eltervezett taktikánk, a 15. percben egyetlen hiba ír vezetést eredményezett: egy röviden hazapasszolt labdára csaptak le az írek, Tóth Balázs csak szabálytalanul tudott játékba avatkozni, a bíró tizenegyest ítélt. A büntetőt Mason Melia magabiztosan értékesítette (1-0).
A gól után a magyar válogatott átvette a kezdeményezést, előbb Csóka Dominik lövését tolta szögletre az ír kapus, majd a 30. percben egy szép bal oldali akció végén Jurek Gábor bombázott 15 méterről a léc alá (1-1). Jureknek pár perccel később is volt egy jó lövése, ezúttal kevéssel tévesztett célt. Ebben a periódusban jobban futballozott a magyar csapat.
A szünetig nem született újabb gól, a második félidő pedig hatalmas magyar helyzettel kezdődött, egy jobb oldali szöglet után Vancsa csúsztatását védte bravúrral az ír kapus. Ekkor még úgy tűnt, sikerülhet megfordítani az állást, de a hajrához közeledve az írek előtt is adódtak lehetőségek, kiegyenlített volt a mérkőzés. Szélesi Zoltán kihasználta rendelkezésre álló lehetőségeit, az utolsó tíz percre azonban így is fáradni látszott a csapat, az addig stabil védekezésünk minősége is visszaesett, és a 79. percben egy oldalszabadrúgás utáni fejessel, a 84. percben pedig egy kis szöglet utáni fejessel kétgólos előnyre tettek szert az írek, amelyet meg is tartottak a lefújásig (mindkétszer Conor McManus fejelt a hálóba).
U21-es válogatottunk legközelebb júniusban lép pályára: előbb Albániát fogadja, majd Ausztria vendégeként játssza le az Eb-selejtezők előtti utolsó felkészülési mérkőzését.
– Aki nem látta a mérkőzést, az talán csak legyint, hogy újra kikapott a válogatott, pedig félrevezető kizárólag a végeredményből kiindulni, a játék képe többet elárul a csapatról – mondta a lefújás után Szélesi Zoltán. – Sokat javultunk a csapatvédekezésben és a támadójátékban egyaránt, ugyanakkor szomorú, hogy ismét saját magunknak tettük nehézzé a meccset, egy hazaadásból történt tizenegyes és az abból kapott gól meghatározó volt a folytatásra nézve. A tábor egyik fő célja a támadójáték fejlesztése volt, ezért örülök, hogy az edzésen sokat gyakorolt figurából szereztünk szép akciógólt. Ezt követően egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél, és végül úgy kaptunk ki 3-1-re, hogy az ellenfélnek a 90 perc során egyetlen kidolgozott helyzete volt, a cseréink után pontrúgásokból kaptunk két gólt. A csapatjátékunk szépen fejlődik, de az eredményességünkön javítani kell a következő edzőtáborban, a szép játék önmagában nem elég. Igyekeztem a két mérkőzésen mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni, hiszen így derülhetett ki, hogy kikre számíthatunk a későbbiekben, és kik azok, akik ezen a szinten egyelőre nem tudnak segíteni a csapaton.
Írország-Magyarország 3-1 (1-1)
Magyarország: Tóth Balázs (Dala Martin, 46.) – Tóth Rajmund (Babós Levente, 46.), Yaakobishvili Antal, Markgráf Ákos – Csóka Dominik (Kaján Norbert, 68.), Okeke Michael, Vingler László (Rab Boldizsár, 75.), Dénes Adrián – Jurek Gábor (Dénes Vilmos, 75.), Bánáti Kevin (Bakti Balázs, 68.), Pető Milán (Vancsa Zalán, 46.)
Gólszerzők: Melia 16., McManus 79., 84., ill. Jurek 31.
Címkék:
Kapcsolódó hírek

U21-es válogatottunk hétfőn este, spanyolországi edzőtáborozása utolsó napján Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést San Pedro del Pinatarban.

U21-es válogatottunk hétfőn este, spanyolországi edzőtáborozása utolsó napján Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést San Pedro del Pinatarban.