Szlovákia és Izland ellen készülnek az U21-esek
U21 férfi   |   Csapat   |   2023. május. 25., 14:44
Szlovákia és Izland ellen készülnek az U21-esek

Két utolsó felkészülési mérkőzését játssza a Gera Zoltán vezette U21-es válogatott az őszi Eb-selejtezők megkezdése előtt.

A férfi U21-es válogatott tíz hónappal ezelőtt kezdte meg az idén ősszel kezdődő Eb-selejtező sorozatot megelőző felkészülési mérkőzéseit, és június közepén játssza két utolsó ilyen találkozóját: június 15-én 17.30-tól Nagyszombaton, a házigazda szlovákok ellen lépünk pályára, majd június 19-én 19.15-től az izlandiakat fogadjuk a Bozsik Arénában.
 
Gera Zoltán együttese az eddigi hat felkészülési mérkőzéséből ötöt (Bulgária, Litvánia, Azerbajdzsán, Görögország és Ciprus ellen) megnyert, egyedül a dánokkal szemben maradt alul a törökországi edzőtáborozása során.
 
Első júniusi ellenfelünk, a szlovák válogatott lesz a 2025-ös Európa-bajnokság házigazdája, ezért nem vesz majd részt a selejtezőkben, míg  Izland a legutóbbi, 2021-es Eb-n tagja volt a mezőnynek (az idei tornára nem jutott ki), szeptembertől pedig a dán, cseh, walesi, litván négyessel selejtez a 2025-ös részvételért.
 
A magyar válogatott keretében három U21-es újonc szerepel, a ferencvárosi Lisztes Krisztián, aki a klubcsapatában mutatott meggyőző teljesítményével érdemelte ki, hogy 18 évesen bekerülhessen az U21-esek közé, valamint a siófoki Horváth Milán és a Paks több poszton is bevethető játékosa, Vas Gábor.

– A legutóbbi összetartásunkon több újonnan behívott játékos is jó teljesítményt nyújtott, és az azóta eltelt hetekben is voltak néhányan, akik kiemelkedő teljesítményükkel kiharcolták maguknak a kerettagságot, ezért ezúttal kellemes gondjaink adódtak a válogatott névsorának összeállításakor. Komoly versenyhelyzet alakult ki a csapatban, elsősorban a támadó pozíciókban rendelkezünk bőséges választási lehetőséggel, bízom benne, hogy mindenki rendelkezésre áll majd a szlovákok és az izlandiak elleni meccseken. Két nehéz ellenfél vár ránk az utolsó két felkészülési mérkőzésen, amelyek fontos tapasztalatokkal szolgálhatnak az őszi Eb-selejtezők előtt – mondta Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.
 
A mieink június 5-én kezdik meg a felkészülést a két mérkőzésre.
 
A válogatott kerete:
 
Kapusok: 
 
Hegyi Krisztián (West Ham United)
Molnár Zsombor (Dorog)
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd)
 
Védők:
 
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Vas Gábor (Paksi FC)
Iyinbor Patrik (Vasas)
Horváth Milán (Siófok)
Debreceni Ákos (Siófok)
 
Középpályások:
 
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Eördögh András (Bp. Honvéd)
Bényei Ágoston (DVTK)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kovács Barnabás (ZTE FC)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd)
 
Támadók:
 
Vitális Milán (ETO FC)
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd)
Lisztes Krisztián (Ferencváros)
Tóth Milán (Sturm Graz)
Németh Dániel (ZTE FC)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Vancsa Zalán (Lommel)
 

Címkék:

Kapcsolódó hírek