
Szélesi Zoltán együttese kedden 18 órakor Litvániában kezdi meg az Eb-selejtező sorozatot.
Az U21-es válogatott múlt hét elején kezdte meg a közös munkát Telkiben, majd szombaton utazott el az első Eb-selejtezője helyszínére. A keddi találkozót a Vilniustól kétórányi buszozásra található, a lengyel határhoz közeli csendes üdülővárosban, Druskininkaiban rendezik meg, ahol múlt hét pénteken az ukrán válogatottat is vendégül látták a litvánok.
Azon a találkozón a házigazdák sokáig alaposan megnehezítették a kiemelés alapján a csoport legerősebb tagjának számító ukránok dolgát, a 69. percig 0-0-s döntetlenre állt a mérkőzés. A hajrá azonban egyértelműen a vendégeké volt, az első ukrán gól megtörte a litvánok ellenállását, és végül Ukrajna 4-0-s győzelmet aratott.
– Az ellenfelünk ukránok elleni mérkőzése megerősítette azt, amire addig is számítottunk: küzdelmes, fizikális és szervezett futballt játszó ellenfél vár ránk – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. – A litvánok mélyen védekezve, önfeláldozóan, zártan védik a kapujukat, labdaszerzés után pedig veszélyes kontrákat indítanak labdavezetéssel vagy a védők mögé belőtt labdákkal. Emellett remek szabadrúgóik vannak, jellemzően a közel kétméteres védőiket próbálják megtalálni a rögzített szituációknál. Tudjuk, mivel lehetnek veszélyesek ránk, és azt is, hogy nehéz lesz rést találni a pajzsukon nyílt játékban és pontrúgásokból egyaránt. Motiváltak a játékosaim, sikerült jó csapategységet kovácsolni az elmúlt napokban, úgy érzem, ezzel az elszántsággal és akarattal el tudjuk érni, amiért ideutaztunk.
Szélesi Zoltán 25 fős kerettel kezdte meg a munkát Telkiben, és 23 labdarúgó utazott el Litvániába (Tóth Rajmund és Umathum Ádám maradt otthon), míg a találkozóra 18+2 futballistát lehet nevezni. Vasárnap már a meccs helyszínén, a druskininkai sportkomplexumban edzett a csapat, sérülések nem nehezítették a munkát, minden játékos bevetésre készen várja a találkozót.
Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok:
Pécsi Ármin (Liverpool)
Lehoczki Bendegúz (Csákvár)
Dala Martin (Puskás Akadémia)
Védők:
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)
Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)
Dragoner Áron (Nafta)
Markgráf Ákos (Puskás Akadémia)
Kovács Patrik (MTK Budapest)
Középpályások:
Szűcs Tamás (DVSC)
Tuboly Máté (DAC)
Vingler László (ETO FC)
Okeke Michael (Puskás Akadémia)
Németh Hunor (MTK Budapest)
Bakti Balázs (ZTE FC)
Vancsa Zalán (Lommel)
Támadók:
Dénes Csanád Vilmos (Kortrijk)
Jurek Gábor (DVTK)
Horváth Kevin (Paksi FC)
Molnár Ádin (MTK Budapest)
Vajda Botond (DVSC)
Klausz Milán (ZTE)
Huszár Marcell (ETO FC)
Babos Bence (DVTK)
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Szélesi Zoltán szövetségi edző 25 játékossal kezdte meg a felkészülést a litvánok elleni jövő heti Eb-selejtezőre.

Szélesi Zoltán szövetségi edző 25 játékossal kezdte meg a felkészülést a litvánok elleni jövő heti Eb-selejtezőre.