Az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat Litvániában
U21 férfi   |   Csapat   |   2025. szeptember. 09., 20:48
Az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat Litvániában

U21-es válogatottunk Tuboly Máté korai találatát követően több mint 80 percen keresztül vezetett a házigazda litvánok elleni Eb-selejtező mérkőzésen, de ellenfelünk a 92. percben kiegyenlített, és megszerezte az egyik pontot.

U21-es válogatottunk a litvániai Druskininkai városában kezdte meg Eb-selejtezős szereplését, és bár az ellenfél a csoport legalacsonyabban rangsorolt együttese volt, a házigazdák négy nappal korábban alaposan megnehezítették az első kalapból a csoportunkba sorsolt ukránok dolgát, akik csak a 69. percben tudták feltörni a védekezésüket (ezt követően azonban érvényesítették erőfölényüket, és 4-0-ra nyertek).

Szélesi Zoltán négyvédős rendszerben küldte pályára a csapatát, Pécsi Ármin előtt Okeke Michael, Fenyő Noah, Markgráf Ákos és Kovács Patrik alkotta a védelmet, előttük Szűcs Tamás és Tuboly Máté kapott lehetőséget a tengelyben, Molnár Ádin, Horváth Kevin és Molnár Ádin játszott egy sorral feljebb, az ékünk pedig Babos Bence volt.

Jól kezdtük a mérkőzést, a 9. percben megszereztük a vezetést, Horváth Kevin lövése után Audinis kézzel blokkolt a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Tuboly Máté magabiztosan értékesítette (0-1). A folytatásban türelmesen, szervezetten védekezve futballozott a magyar csapat, kontroll alatt tartottuk a meccset, ellenfelünk nem tudott helyzeteket kialakítani. A mieink egy-egy labdaszerzést követő gyors akcióval próbáltak veszélyeztetni, de a zártan védekező hazaiakon nem volt könnyű átverekedni magunkat. A szünetig Molnár Ádinnak volt két lövési kísérlete, de nem voltak pontosak. Az első 45 perc után 1-0-ra vezettünk, de az előny nem volt megnyugtató, főleg azok után, hogy a hazaiak a fordulás után támadóbb szellemben kezdtek el futballozni.



Egy védelmi hiba után és egy jobb oldali szabadrúgásból ellenfelünk két komolyabb helyzetet is kialakított, utóbbinál Pécsinek kellett nagyot védenie. A hajrához közeledve Szélesi Zoltán frissített a csapaton, Vajda Botond és Dénes Vilmos érkezett a szélekre (korábban Klausz Milán váltotta Babos Bencét). Az utolsó percekben a litvánok mindent egy lapra feltéve támadtak, de emiatt kevesebb energiát tudtak a védekezésre fordítani, így a mieink előtt is adódtak lehetőségek, sajnos nem sikerült gólra váltani őket. A 92. percben a hazaiak egy nagy bedobást követően megszerezték az egyenlítő találatot, Audinisról pattant a kapunkba a labda. A hátralévő másfél percben már nem tudtunk válaszolni, így hiába vezettünk több mint 80 percen keresztül, egy ponttal zártuk az összecsapást.

Októberben két mérkőzés vár a mieinkre: Ukrajnával idegenben (Szlovéniában), Törökországgal hazai pályán játszik a válogatott.

– Úgy érzem magam, mintha kikaptunk volna, mert a mérkőzés minden pillanatában azt történt a pályán, amire számítottunk, és amit gyakoroltunk, mégis csupán egy ponttal zártuk a találkozót – mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán. – Megérdemelten szereztünk vezetést, és ezt követően sem éreztem, hogy pontvesztés lehet a mérkőzés vége. Jól védekeztünk, Pécsi Árminnak egyetlen lövést kellett védenie a mérkőzésen, a hajráig jól hatástalanítottuk a pontrúgásokat és a bedobásokat is. Sajnos nem zártuk le a találkozót, pedig a második félidőben volt két-három olyan helyzetünk, amit gólra lehetett volna váltani. A jövőben meg kell tanulnunk megnyerni ezeket a mérkőzéseket, mert hiába vezetünk a hajráig, ha végül az utolsó pillanatban egy megpattanó lövésből elvesztünk két pontot. 

Litvánia-Magyarország 1-1 (0-1)
Magyarország: Pécsi Ármin - Okeke Michael, Fenyő Noah, Markgráf Ákos, Kovács Patrik - Szűcs Tamás, Tuboly Máté - Molnár Ádin (Vajda Botond, 81.), Horváth Kevin, Bakti Balázs (Dénes Vilmos, 81.) - Babos Bence (Klausz Milán, 66.)
Gólszerzők: Audinis 92., ill. Tuboly 9.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Küzdelmes mérkőzés vár Litvániában az U21-es válogatottra
Küzdelmes mérkőzés vár Litvániában az U21-es válogatottra

Szélesi Zoltán együttese kedden 18 órakor Litvániában kezdi meg az Eb-selejtező sorozatot.

U21: Megkezdődött a felkészülés az Eb-selejtezős rajtra
Meccsbeszámoló
Az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat Litvániában

Szélesi Zoltán együttese kedden 18 órakor Litvániában kezdi meg az Eb-selejtező sorozatot.