Péntektől az elitkörért játszik az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Csapat   |   2021. október. 20., 17:14
Péntektől az elitkörért játszik az U17-es válogatott

Szélesi Zoltán együttese az észt, a grúz és az izlandi válogatottal játszik a hazai rendezésű Eb-selejtező csoportkörben.

Két héttel a férfi U19-es válogatott Eb-selejtezős csoportelsősége után a másik versenykorosztály, a Szélesi Zoltán vezette U17-es együttes is megkezdi szereplését az Eb-selejtező sorozatban. A mieink ezúttal is hazai pályán vívhatják ki a továbbjutást, ehhez a csoport első két helyén kell végezniük (vagy rosszabb esetben a legjobb harmadikok közé kell kerülniük).

A magyar csapat mindhárom mérkőzését Telkiben játssza le, elsőként pénteken 17.00 órakor az észtek ellen, majd jövő hétfőn 17.00 órakor Grúzia, végül csütörtökön 17.00 órakor Izland lesz az ellenfél.

Ha csak az eredményeket vesszük alapul, válogatottunk felkészülése nem volt kimondottan sikeres, hiszen a selejtezők főpróbáit két vereséggel zártunk a franciákkal szemben, és előtte az oroszokat sem sikerült legyőzni (egy döntetlen és egy vereség volt ellenük a mérleg). Volt azért sikerélményben is része a válogatottnak, nyár végén a horvátokat legyőzve szereztük meg a Telki Kupa második helyét. Az eredményességet azonban eddig nem is lehetett elvárni, hiszen a a világjárvány miatt csak most állt össze a válogatott, és a Szélesi Zoltán vezette szakmai stáb számára a játékosok kiválasztása volt a legfontosabb szempont.

Válogatottunk bővebb kerettel, 24 mezőnyjátékossal és 3 kapussal kezdte meg a felkészülést a tornára vasárnap, a játékosoknak így egészen az utolsó pillanatig meg kellett küzdeniük a kerettagságért (a pénteken kezdődő viadalra húsz mezőnyjátékos nevezhető).

– Erős ellenfelekkel mérkőztünk meg az ősz folyamán, az orosz és a francia együttes is előttünk járt az építkezésben, itt egyértelműen kidomborodott, hogy miben kell nagyon gyorsan fejlődnünk, illetve mi az, amiben felvesszük a versenyt a nemzetközi topcsapatokkal – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. – Úgy állítottuk össze a válogatottat, hogy minden poszton versenyhelyzet legyen, azokat a labdarúgókat hívtam meg az Eb-selejtező tornára, akik az eddigi összetartásokon harcosságukkal, hozzáállásukkal és mutatott teljesítményükkel ezt kiérdemelték. Biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz a tornán, de bizakodó vagyok, mert alkalmasnak tartom a keretet a továbbjutás kiharcolására.

Az Eb-selejtező torna programja:

Október 22.
Grúzia-Izland, 17.00, Budaörs
Magyarország-Észtország, 17.00, Telki

Október 25.
Izland-Észtország, 17.00, Bicske
Magyarország-Grúzia, 17.00, Telki

Október 28.
Észtország-Grúzia, 17.00, Bicske
Izland-Magyarország, 17.00, Telki

A magyar válogatott bő kerete:

Kapusok:

Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Gyetván Márk (Honvéd-MFA)
Bánfalvi Gergő (Vasas)

Védők:

Bodnár Gergő (Peterborough United)
Bakó Dávid (Honvéd-MFA)
Nagy Dávid (Honvéd-MFA)
Komlósi Bence (DVTK)
Kokovai Csongor (FTC)
Szabó Tibor (Honvéd-MFA)
Philip A. Brown (Paderborn)
Kovács Patrik (RB Salzburg)
Kráz Tamás (ETO FC Győr)

Középpályások:

Boros Zsombor (Vasas)
Mihály Bálint (Honvéd-MFA)
Vingler László (ETO FC Győr)
Lisztes Krisztián (FTC)
Pintér Máté (Honvéd-MFA)
Major Marcell (Puskás Akadémia)

Támadók:

Csatári Kevin (Nürnberg)
Gágyor Domán (FTC)
Szücs Tamás (Honvéd-MFA)
Kovács Kolos (Ceglédi VSE)
Menyhárt Barnabás (Honvéd-MFA)
Papp Csongor (ZTE FC)
Barkóczi Benedek (MTK Budapest)
Klausz Milán (ETO FC Győr)
Pócs Balázs (Vasas)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.