La Manga Kupa: erős ellenfelekkel készül az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Csapat   |   2018. február. 07., 14:01
La Manga Kupa: erős ellenfelekkel készül az U17-es válogatott

A Szélesi Zoltán vezette U17-es magyar férfi válogatott a spanyolországi La Manga Kupán vesz részt február 8-12. között, az ellenfeleink sorrendben Svédország, Norvégia és Szlovákia lesznek.

Válogatottunk a közelgő elitkörös szereplésre készül: március 22-től hazai pályán Izrael, Szlovénia és Románia ellen lép pályára csapatunk. A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett is biztosítja helyét az angliai Európa-bajnokságon. 

Hogy vívta ki az elitkört a válogatott? 

U17-es válogatottunk 2017 augusztus elején veretlenül végzett a második helyen a Telki Kupán, majd a lengyelországi Syrenka Kupán folytatta felkészülését, ahol végül a negyedik helyen végzett. 

A felkészülés a hazai rendezésű Eb-selejtezőkön való sikeres szereplést célozta, melyen válogatottunk sorrendben Wales, Hollandia és Koszovó ellen lépett pályára. 

Az UEFA versenykiírása szerint a selejtezőkörben 13 csoportban csapott össze 52 nemzet válogatottja 2017 őszén. A négyfős csoportok első két helyezettje, és a négy legjobb csoportharmadik kvalifikálta magát a 2018 tavaszán megrendezésre kerülő elitkörbe. 

Az Eb-selejtezőkör első fordulójában a magyar válogatott jó játékot bemutatva, nagy fölényben futballozva 2–1-re verte Wales legjobbjait, míg a csoport második összecsapásán Hollandia ellen nyert megérdemelten. A győzelmeknek köszönhetően az utolsó forduló eredményétől függetlenül csoportgyőztesként léphetett pályára Szélesi Zoltán csapata Koszovó ellen, és 3–1-es győzelmet aratott.

A La Manga Kupa

Férfi U17-es válogatottunk a spanyolországi La Manga Kupán folytatja felkészülését a márciusi elitkörre, az ellenfeleink sorrendben Svédország, Norvégia és Szlovákia lesznek. 

A tornát 1999 óta rendezik meg. Kezdetben elsősorban az északi országok (Finnország, Norvégia, Oroszország, Svédország) klubcsapatai számára írták ki, ám mostanra a nemzeti válogatottak számára külön kupát rendeznek. 

A magyar válogatott kedden érkezett meg a helyszínre, La Mangába, Murcia tartományba. 

A magyar válogatott mérkőzései:

2017. 02.08., Magyarország–Svédország 18.00
2017. 02.10., Magyarország–Norvégia 18.00
2017. 02.12., Magyarország–Szlovákia 15.00

A magyar válogatott kerete

Kapusok

Ásványi Balázs (PFLA)
Kiss Ágoston (Illés Akadémia)

Védők

Lakatos Benjámin (DVSC)
Varju Benedek (MTK)
Farkas Marcell (DVTK)
Nyári Patrik (Illés Akadémia)
Szűcs Kornél (DVTK)
Papp László (PFLA)
Vida Kristóf (FTC)

Középpályások

Irimiás Gergő (Budapest Honvéd)
Csala Tibor (Csíkszereda)
Kocsis Bence Máté (PFLA)
Kovács Máté (MTK)
Csávás Bence (DVTK)
Kapronczai Gergely (MTK)

Támadók

Papp Marcell (FTC)
Márton Adrián (SPAL)
Bukta Csaba (DVSC)
Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia)
Beke Péter (HSV)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.