Koreai győzelem a Telki Kupa első játéknapján
U17 férfi   |   Csapat   |   2024. augusztus. 13., 19:20
Koreai győzelem a Telki Kupa első játéknapján

Férfi U17-es válogatottunk 2-0-s vereséggel zárta a Dél-Korea elleni mérkőzést a Telki Kupa nyitónapján.

A novemberi Eb-selejtezőire készülő férfi U17-es válogatott kedden délután megkezdte szereplését a 43. alkalommal megrendezésre kerülő Telki Kupán, a torna első mérkőzésén Dél-Korea korosztályos együttese volt a mieink ellenfele.

A találkozó első helyzete a magyar válogatott előtt adódott, de az első félidőben nagyrészt a vendégek irányították a játékot, inkább a mi kapunk előtt zajlott a játék. Ellenfelünk elsősorban a magyar térfélen szerzett labdákból alakított ki lehetőségeket, míg a mieink a gyors átmenetekből próbáltak helyzetbe kerülni. A 20. percben a koreaiak kapufát lőttek, de válaszul a mieink is kialakítottak egy-két ígéretes helyzetet. A félidő hajrájában nyomás alá került a kapunk, és a 45. percben Kim Jisung góljával megszerezte a vezetést Dél-Korea.

A második félidőben is inkább az ellenfelünk akarata érvényesült, kevés helyzetünk volt, a 63. percben Magyarics Erik lehetősége volt az első gólt ígérő akció, de a befejezés nem volt pontos. A hátralévő játékidőben már csak a koreai válogatott alakított ki jelentősebb helyzeteket, és a 91. percben megduplázta az előnyét, Koo Hyeonbin volt eredményes, így alakult ki a 0-2-es végeredmény.

A torna másik keddi mérkőzésén az olasz válogatott Budaörsön 4-3-ra legyőzte az izlandi együttest. A mieink csütörtökön 17 órakor Izland ellen lépnek pályára Telkiben.

– Jó meccset játszottunk egy kifejezetten erős válogatott ellen, és bár voltak pozitívumai a mérkőzésnek, összességében megérdemelt a koreaiak győzelme. Az idény elején járunk, hosszú szünet után találkozott újra a csapat, ez érezhető volt a teljesítményünkön, de biztos vagyok benne, hogy a novemberi tétmérkőzésekig még minden tekintetben sokat fog fejlődni a válogatott, remélhetőleg már csütörtökön, Izland ellen is jobb teljesítményt tudunk nyújtani – értékelt a lefújás után Németh Antal szövetségi edző.

Magyarország-Dél-Korea 0-2 (0-1)
Magyarország: Balogh T. Márk - Kárász Tamás (Csóka Gergely, 84.), Lakatos Martin, Prettenhoffer Márton - Nyikos Botond (Söptei Bálint, 65.), Kovács Noel (Wébel Máté, 26.), Zubor Ádám (Zoltai Levente, 65.), Petrók Viktor, Milicz Péter (Kovács Dániel, 65.) - Magyarics Erik (Gólik Benjámin, 83.), Kátai Szabolcs (Galambos János, 54.)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Egy korai góllal nyert Izland a Telki Kupán
Egy korai góllal nyert Izland a Telki Kupán

Férfi U17-es válogatottunk a 2. perc elején hátrányba került Izland ellen a Telki Kupa második játéknapján, és ezzel a góllal elvesztette a mérkőzést.

Koreai győzelem a Telki Kupa első játéknapján
Meccsbeszámoló
Döntetlent játszottunk az olaszokkal a Telki Kupa utolsó játéknapján

Férfi U17-es válogatottunk a 2. perc elején hátrányba került Izland ellen a Telki Kupa második játéknapján, és ezzel a góllal elvesztette a mérkőzést.