U17: Kétgólos vereség a franciáktól
U17 férfi   |   Csapat   |   2021. szeptember. 21., 18:46
U17: Kétgólos vereség a franciáktól

Férfi U17-es válogatottunk 2-0-s vereséggel zárta a franciák elleni felkészülési mérkőzését Budaörsön.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottra októberben Európa-bajnoki selejtezők várnak, a hazai rendezésű minitorna előtt a franciák elleni két felkészülési mérkőzés jelenti a főpróbát. A keddi első találkozó első negyedórájában még sikerült felvenni a versenyt a gyors, dinamikus játékosokkal rendelkező francia csapattal, a folytatásban azonban fölénybe kerültek a vendégek, és végig kézben tartották az irányítást.

A magyar csapat az első félidőben szervezetten védekezett, ellenfelünk a mezőnyfölény ellenére sem tudott jelentős helyzeteket kialakítani, ugyanakkor azonban a támadójátékra nem maradt elegendő energiánk, a francia kapu nem forgott veszélyben. A 45. percig védekezésben nagyobb hiba nélkül teljesítettünk, néhány másodperccel a lefújás előtt azonban elpasszoltuk a labdát a kapunk előtt, Desire Doue pedig élt a lehetőséggel, és megszerezte a vezetést (0-1).

A fordulás után gyorsan megduplázta az előnyt a francia csapat, és ismét mi hoztuk össze a helyzetet, Kovács Patrik rossz keresztlabdája után Tom Saettel tört kapura középen, és magabiztosan értékesítette a ziccert (0-2). A folytatásban pontatlanok voltunk, sok technikai hibát vétettünk, ennek következtében nem tudtunk támadásokat építeni, végig a magyar térfélen zajlott a játék. Az eredmény a lefújásig nem változott, a franciák megérdemelt győzelmet arattak. A két csapat csütörtökön 14.00 órakor Telkiben ismét megmérkőzik egymással.

– Az első félidei teljesítménnyel elégedett voltam, szervezettek játszottunk, a franciáknak nem voltak nagyobb lehetőségeik – értékelt a mérkőzés után Szélesi Zoltán. – Sajnálom, hogy a szünet előtt és a fordulás után is elkövettünk egy-egy hatalmas egyéni hibát, két gólpasszt adtunk a vendégeknek, akik végül ezzel nyerték meg a mérkőzést. A második félidőben elfáradtunk, és a cserék közül nem mindenki tudott hozzátenni a csapat játékához, ebben a periódusban már nem tudtunk összeszedetten futballozni. Jó erőfelmérő volt ez a mérkőzés az egyik legjobb európai válogatott ellen, a játékosok megtapasztalhatták, hogy miben kell egyénileg és csapatként előrelépni ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a nemzetközi szinthez.

Magyarország-Franciaország 0-2 (0-1)
Magyarország: Pécsi Ármin - Bodnár Gergő (Korodi Kevin, 90.), Komlósi Bence, Szabó Tibor (Vaskó Aurél, 90.), Kovács Patrik - Boros Zsombor (Fábiánkovits István, 75.), Lisztes Krisztián (Kovács Kolos, 56.), Szűcs Tamás (Kokovai Csongor, 75.) - Menyhárt Barnabás (Mihály Bálint, 56.), Barkóczi Benedek (Bachesz Edvin, 75.), Pócs Balázs (Papp Csongor, 56.)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.