Kétgólos hátrányról döntetlen a görögök ellen
Férfi U17-es válogatottunk a keddi 2-0-s győzelem után csütörtökön 3-3-as döntetlent játszott a görögök ellen a két csapat újpesti felkészülési mérkőzésen.
A csütörtöki találkozón gyakorlatilag egy gól előnyt adtunk a görögöknek, ellenfelünk ugyanis a középkezdés után három érintésből (7 másodperc alatt) megszerezte a vezetést, a végig rendkívül agilisan játszó Stefanos Tzimas volt eredményes. A gól után nem sikerült azonnal rendezni a sorokat, a 10. percben egy rosszul sikerült labdakihozatalnál a görögök a 16-osunk vonalánál szerezték meg a labdát, majd Tzimas révén kihasználták az adódó ziccert (0-2). Szerencsére gyorsan szépítettünk, Molnár Csaba egy éles szögből, a bal oldalról elvégzett szabadrúgásból a jobb alsó sarokba lőtt (1-2). Bár csapatuk dolgozott becsülettel, hogy kiegyenlítsen, a 45. percben visszaállította a kétgólos előnyt a görög csapat, egy szabadrúgásnál nem figyeltünk eléggé, Tzimas pedig két csel után a kapuba lőtt, egy félidő alatt mesterhármasig jutva (1-3).
Belvon Attila a szünetben kettőt, az 59. percben még négyet cserélt, és a frissen beszállókkal pillanatok alatt felgyorsult a játékunk, a négyes csere után szinte azonnal ledolgoztuk a hátrányt: a 61. percben Schneider Nándor jobb oldali beadása után Katona István fejelt a hálóba (2-3), a 63. percben pedig Bagi Ádám tört be a tizenhatoson belülre, majd emelt a kapuba (3-3).
A hátralévő közel félórában a győztes gól megszerzéséért küzdött a csapatunk, de a lefújásig nem tudta megszerezni a negyedik találatot, így döntetlennel zárult az összecsapás.
– Rosszul kezdtünk, de kétgólos hátrányban megdolgoztunk azért, hogy a kezdeti könnyelműségért ne fizessük nagy árat, vagyis ne veszítsük el a meccset. Meg kell tanulnunk, hogy válogatott szinten minden mérkőzés minden másodpercében megfelelő koncentrációval, figyelmesen kell futballoznunk, nem adhatunk ajándék gólokat az ellenfélnek. Nagyon mélyről jöttünk vissza, de azt mindenképpen pozitívan kell értékelni, hogy kétgólos hátrányból felállva a győzelemért játszottunk a hajrában – mondta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.
Magyarország-Görögország 3-3 (1-3)
Magyarország: Molnár Mátyás - Baján Roland (Lengyel Noel, 46.), Ásványi Domonkos (Kubicsek Levente, 46.), Umathum Ádám, Kun Olivér (Silimon Lóránt, 85.) - Szamosi Ádám (Balabás Bence, 58.), Kern Martin, Bagi Ádám (Bán Gergő, 78.) - Földi Gergő (Schneider Nándor, 58.), Varga Zétény (Katona István, 58.), Molnár Csaba (Balogh Zsombor, 58.)
Gólszerző: Molnár, Katona, Bagi, ill. Tzimas (3)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Veretlenül zártak Romániában az U17-esek
2–2-es döntetlent játszott férfi U17-es válogatottunk a csoportelső Görögországgal a romániai Eb-selejtezőn, így csapatunk tavasszal az A ligában ...
Meccsbeszámoló
Az Eb-ért és a vb-ért is küzd tavasszal az U17-es válogatott
2–2-es döntetlent játszott férfi U17-es válogatottunk a csoportelső Görögországgal a romániai Eb-selejtezőn, így csapatunk tavasszal az A ligában ...