Döntetlent játszottunk az olaszokkal a Telki Kupa utolsó játéknapján
U17 férfi   |   Csapat   |   2024. augusztus. 17., 13:52
Döntetlent játszottunk az olaszokkal a Telki Kupa utolsó játéknapján

Férfi U17-es válogatottunk az első félidőben kétgólos előnyre tett szert az olaszok ellen a Telki Kupa utolsó játéknapján, de a vendégek a második félidőben egyenlítettek, és megszerezték az egyik pontot. A tornát az olaszok nyerték, a magyar válogatott a negyedik helyen zárt.

Férfi U17-es válogatottunk szombat délelőtt az első két meccsét megnyerő, és már tornagyőztesként pályára lépő olasz válogatottal mérte össze erejét a Telki Kupa utolsó játéknapján. 

Az első két lövési kísérlet az olaszok nevéhez fűződött, de a 7. percben Riba Zsomboré volt a meccs első nagyobb lehetősége. A 10. percben megszereztük a vezetést, egy labdaszerzést követően gyors akciót vezettünk, Gólik passzolt Galambos Jánoshoz, aki a balösszekötő helyéről a hálóba lőtt (1-0). A gól után az olaszok enyhe mezőnyfölényben játszottak, de gólt a mieink szereztek: a 21. percben egy jobb oldali szöglet után röviden szabadítottak fel az olaszok, Kárász laposan visszalőtte a labdát középre, ahol Csóka Gergely átvette, majd a kapus mellett a hálóba lőtt (2-0). Nem sokáig volt két gól az előnyünk, a 24. percben Vincenzo Damiano a 16-os bal sarkától, szabadrúgásból tekert a bal alsó sarokba (2-1).

A félidő hátralévő részében a vendégek birtokolták többet a labdát, de a magyar válogatott játszott valamivel veszélyesebben, a 41. percben Galambos János kapufát lőtt egy kontratámadás végén.

A szünet után a játékvezető felhőszakadás miatt beszüntette a játékot, de tíz perc után visszatérhettek a pályára a csapatok, és az alaposan felázott gyepen folytatódott a játék. Továbbra is az olaszok birtokolták többet a labdát, a mieink ellentámadásokból próbáltak veszélyeztetni, és sikerült is helyzetekig eljutnunk. A 75. percben egyenlítettek az olaszok, egy kontratámadásuk végén a menteni igyekvő Wébel Máté lábáról lecsúszott a labda, amely a kissé kint álló Balogh Márk fölött a hálóba hullott (2-2).

A mérkőzés végére kissé paprikássá vált a hangulat a pályán, a játékvezetőnek több sárga lapot is ki kellett osztania. Az olaszok továbbra is veszélyesebbek voltak, de az utolsó percekben a magyar csapat is eljutott ziccerig. Az eredmény a lefújásig nem változott, az olaszok a hét ponttal megnyerték a viadalt, a mieink egy ponttal a negyedik helyen végeztek. A másik szombati meccsen Izland 1-0-ra legyőzte Dél-Koreát, ezzel megszerezte a második helyet, az ázsiai együttes lett a harmadik.

– Az eredménytől függetlenül is azt érzem, hogy sokat lépett előre a csapat a torna során, látható volt a folyamatos fejlődés, ezt az ívet szeretnénk tartani a novemberi Eb-selejtezőkig – értékelt a mérkőzés után Németh Antal. – Az első meccsen még nem volt meg az összhang a játékosok között, a második meccset a helyzetek alapján megnyerhettük volna, és végül a harmadik meccsen, a legjobb ellenféllel szemben már egész biztatóan játszottunk. Mentálisan nagyon erős volt ma a csapat, ennek köszönhetően akár meg is nyerhettük volna a meccset, igaz, a játék képe alapján a döntetlen jóval reálisabb eredmény.

Magyarország-Olaszország 2-2 (2-1)
Magyarország: Balogh T. Márk - Kárász Tamás, Lakatos Martin, Csóka Gergely - Mónos Zoltán (Wébel Máté, 57.), Petrók Viktor (Prettenhoffer Márton, 91.), Riba Zsombor (Zubor Ádám, 57.), Zoltai Levente (Söptei Bálint, 84.), Milicz Péter - Galambos János (Kátai Szabolcs, 57.), Gólik Benjámin (Nyikos Botond, 84.)
Gólszerzők: Galambos 10., Csóka 21., ill. Damiano (23.), Wébel (öngól, 75.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Egy korai góllal nyert Izland a Telki Kupán
Egy korai góllal nyert Izland a Telki Kupán

Férfi U17-es válogatottunk a 2. perc elején hátrányba került Izland ellen a Telki Kupa második játéknapján, és ezzel a góllal elvesztette a mérkőzést.

Koreai győzelem a Telki Kupa első játéknapján
Meccsbeszámoló
Döntetlent játszottunk az olaszokkal a Telki Kupa utolsó játéknapján

Férfi U17-es válogatottunk a 2. perc elején hátrányba került Izland ellen a Telki Kupa második játéknapján, és ezzel a góllal elvesztette a mérkőzést.