Döntetlennel kezdtünk a Telki Kupán
U17 férfi   |   Csapat   |   2025. augusztus. 12., 21:58
Döntetlennel kezdtünk a Telki Kupán

Férfi U17-es válogatottunk 0-0-s döntetlent játszott Izlanddal a 44. Telki Kupa első játéknapján.

A mérkőzés első nagy helyzete a magyar válogatott előtt adódott, egy védelmi hibát követően Juhász Martin már csak a kapussal állt szemben, de a jobbösszekötő helyéről leadott lövése nem volt pontos. Az első percek magyar mezőnyfölényét követően kiegyenlítetté vált a mérkőzés, főleg a középpályán gyűrték egymást a csapatok. A szünetig két magyar próbálkozást jegyezhettünk fel, mindkettő Polonkai Noel nevéhez fűződött, az elsőnél védett a kapus, a másodiknál elkerülte a labda a kaput.

A második félidő első lehetősége a mieink előtt adódott, majd az izlandiak is végigvittek egy szép akciót, de a lövés után az oldalhálóban kötött ki a labda. A folytatásban a magyar válogatott előtt adódtak ígéretesebb lehetőségek, de a befejezések nem sikerültek, a jól védekező izlandiak őrizték a gól nélküli döntetlent. Sőt, a hajrá már inkább az övék volt, a 91. percben addigi legnagyobb helyzetünket jegyezték: egy jobb oldali szabadrúgás után Jakab Mátyásnak kellett nagy bravúrt bemutatnia a kapuban. A 94. percben ismét közel járt a gólszerzéshez a vendégcsapat, újból hatalmasat védett a magyar kapus. Az ötperces hosszabbítás végéig nem született gól, döntetlennel kezdte a tornát a magyar csapat.

– A mérkőzés nagy részében kontrolláltuk a játékot, érvényesíteni tudtuk az akaratunkat, és ezzel együtt több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek. A támadóharmadban azonban nem sikerült az áttörés, hiányoztak a jó döntések, a pontos befejezés. A hajrában azonban az izlandiak előtt is adódtak helyzetek, ezért úgy gondolom, igazságos a döntetlen. Jó mérkőzést játszottunk, amelyen hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk – nyilatkozta a mérkőzés után Jeremiás Gergő szövetségi edző.

A torna első játéknapjának másik mérkőzésén a törökök 2-2-es döntetlent játszottak az írekkel. A szerdai szünnap után a magyar válogatott csütörtökön 19 órakor a török együttes ellen lép pályára.

Magyarország-Izland 0-0
Magyarország: Jakab Mátyás - Vincze Tamás (Ratkai Ádám, 70.), Russnák Áron, Szakál Dénes (Babos Dani, 83.), Balogh Áron (Papp Máté, 83.) - Milkovics Márton (Acsai Dominik, 70.), Polonkai Noel, Juhász Martin (Varga Zalán, 70.)- Berekméri-Szigeti Ákos (Gyánó Marcell, 64.), Görög Vincent (Kiss Máté, 64.), Vasiljevic Andrej (Varga Zsolt, 83.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek