A norvégokat fogadja az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Csapat   |   2023. március. 06., 13:40
A norvégokat fogadja az U17-es válogatott

Utolsó előtti felkészülési mérkőzését játssza a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt a Belvon Attila vezette férfi U17-es válogatott: szerdán 15.00 órától Norvégia lesz az ellenfelünk Tatabányán.

A mieink idén eddig három mérkőzésen léptek pályára, a feburári, spanyolországi edzőtáborozás során kétszer az írekkel, egyszer a skótokkal mérkőztek meg. Szerdán ismét egy elitkörös csapat, a norvég együttes lesz az ellenfél, amely csoportelsőként jutott a tavaszi selejtezőkörbe, és könnyen lehet, hogy májusban tagja lesz az Eb mezőnyének is.

Belvon Attila zömében a spanyolországi edzőtáborozáson részt vett játékosokat hívta meg az e heti összetartásra, rajtuk kívül egyedül az azóta az OTP Bank Ligában is bemutatkozott Kern Martin került be a keretbe.

– Pozitív töltettel zártuk a spanyol edzőtábort, és azt szeretném, ha ez a pozitív hozzáállás, tudatosság megmaradna a norvégok elleni mérkőzésen is. Tovább szeretnénk erősíteni azt a szervezettséget, kezdeményező védekezést, amelyet az előző mérkőzésen már egész jól működött, és célunk, hogy javítsunk az átmeneteink minőségén is. A norvégok jó csapattal rendelkeznek, alkalmazkodni kell majd a rájuk jellemző speciális játéképítéshez, de bízom benne, hogy eredményesen zárjuk a találkozót – mondta Belvon Attila szövetségi edző.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
Yaakobishvili Áron (FC Barcelona)

Védők:

Lengyel Noel (Főnix)
Girsik Attila (Vasas)
Umathum Ádám (Puskás Akadémia)
Kaczvinszki Dominik (Honvéd-MFA)
Kubicsek Levente (Puskás Akadémia)
Hornyák Csaba (DVSC)
Mohai Bálint (MOL Fehérvár)

Középpályások:

Kern Martin (Puskás Akadémia)
Somfalvi Bence (Puskás Akadémia)
Balabás Bence (ZTE)
Tóth Levente (Honvéd-MFA)
Bagi Ádám (FTC)

Támadók:

Molnár Csaba (Vasas)
Simon Benedek (Honvéd MFA)
Katona István (Illés Akadémia)
Varga Zétény (FTC)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Megvan az U17-es válogatott Eb-selejtezős kerete
Megvan az U17-es válogatott Eb-selejtezős kerete

Kihirdette a férfi U17-es válogatott keretét Jeremiás Gergő szövetségi edző, a korosztályos nemzeti csapat Örményországban szerepel az ...

Edzőtábor vár az U17-es válogatottra az Eb-selejtező előtt
Meccsbeszámoló
U17-es válogatottunk négygólos győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőket

Kihirdette a férfi U17-es válogatott keretét Jeremiás Gergő szövetségi edző, a korosztályos nemzeti csapat Örményországban szerepel az ...