Szlovénia ellen lépett pályára az U16-os válogatott
U16 férfi   |   Csapat   |   2025. szeptember. 16., 20:43
Szlovénia ellen lépett pályára az U16-os válogatott

Szlovénia korosztályos együttesét fogadta a férfi U16-os válogatott, a Nován rendezett mérkőzésen a vendégek győztek.

Férfi U16-os válogatottunk ebben az évben is két felkészülési mérkőzést játszik Szlovénia korosztályos együttesével, tavaly előbb Szlovéniában, majd itthon találkoztak a felek, most Magyarországon volt az első meccs, s majd csütörtökön a határ túloldalán lesz a második. Az összetartásról hiányzott a korosztályos válogatott szövetségi edzője Szalai László, aki orvosi tanácsra, betegség miatt kihagyta az ötnapos programot.

A keddi mérkőzésen a szlovénok a 12. percben tizenegyesből szereztek vezetést, a kiegyenlített játékot hozó találkozón a magyar válogatott kapufáig jutott, de a hajráig nem is változott az állás, ekkor ismét a vendégek voltak eredményesek, eldöntve ezzel a meccset.

– Az eső után mély talajú, nehéz pálya várta a csapatokat és úgy érzem, hogy a játék képe alapján nem volt három gól a két együttes között. Az első félidőben kevés helyzet alakult ki, néhány lehetősége volt mindkét csapatnak, ezekből egyszer a kapufát találtuk el. A második játékrész elején nagyobb nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, szélről bejövő labdákból és pontrúgásokból voltak lehetőségeink. Az utolsó hét percben kaptunk két gólt, kár az eredményért, kevesebb dolgot láttunk a pályán abból, főleg támadásban, amit elterveztünk, de igyekszünk ezen javítani. Csütörtökön játszunk megint egymással, szeretnénk jobb eredmény elérni, azért is, mert a két csapat egyébként hasonló erőt képvisel – mondta Millinkhoffer György szövetségi edző.

A csütörtöki mérkőzés 11 órától kezdődik Radenciben.

Magyarország–Szlovénia 0–3 (0–1)

Magyarország: Mácsik Marcell – Piróth Edvin (Pethő Botond, 63.), Hermann Dávid, Bagó Benett, Bársony Dániel (Sinka Boldizsár, 75.), Pernyész Tádé, Bucsák Mihály, Bihari Ervin (Gacs Roland, 80.), Farkas Timót (Szegedi Botond, 80.), Horváth Áron (Forró Levente, 63.), Molnár-Bencze Zsombor (Zsuppán, 63.)

Gólszerző: Mächtig (12. – tizenegyesből), Leljak (83.), Grabljevac (89.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: Kétgólos siker
U16: Kétgólos siker

Gyirmóton fogadta a Feröer-szigetek nemzeti együttesét a férfi U16-os válogatott, és 2–0-s győzelmet aratott.

Javuló játékkal ikszelt az U16-os válogatott Szlovéniában
Meccsbeszámoló
Fölényes győzelmet aratott az U16-os válogatott

Gyirmóton fogadta a Feröer-szigetek nemzeti együttesét a férfi U16-os válogatott, és 2–0-s győzelmet aratott.