U16: magabiztos győzelemmel kezdtünk Szlovéniában
U16 férfi   |   Archívum   |   2014. június. 21., 21:08
U16: magabiztos győzelemmel kezdtünk Szlovéniában

Belvon Attila együttese a házigazdák ellen végig fölényben játszva nyert 2-0-ra.

A Szlovéniában zajló UEFA Development Torna első fordulójában a magyar válogatott a hazaiak ellen lépett pályára. A mieink az első félidőben szervezett, ötletes játékot mutatott be, és már a 10. percben megszerezték a vezetést, amikor egy labdaszerzés, majd öt-hat pontos passzot követően, egy végletekig kijátszott akció végén Szabó Bence önzetlenül Bíró Bencéhez játszott, aki ballal bevette a szlovén kapott (1-0).

A magyar válogatott a folytatásban is jelentős labdabirtoklási fölényben futballozott, mélységi passzokkal rendre sikerült megzavarni a szlovén védelmet, a szünetig több kecsegtető lehetőséget is kialakult a hazai kapu előtt. Ezekből még nem született gól, a fordulás után viszont gyorsan megdupláztuk az előnyt, Szabó Bence bal oldali szöglete után Szalai Attila fejelt a hálóba (2-0).

A lefújásig hátralévő időben Belvon Attila kihasználta mind a hét cserelehetőségét, a magyar fölény így is egyértelmű maradt, a szlovénok kidolgozott helyzet - és rúgott gól - nélkül zárták a találkozót. A mieink vasárnap délután az ukránokat 2-0-ra legyőző lengyelek ellen folytatják szereplésüket a tornán.

- Kimondottan jó játékot mutatott a csapat, mezőnyben magasan a házigazdák fölé nőttünk, és teljesen megérdemelten nyertünk - mondta a lefújás után Belvon Attila. - Tudatos, okos, minőségi futballal rukkoltak elő a srácok, végig szervezettek voltunk, uraltuk a középpályát, működtek a mélységi passzok, a beindulások és a védelmünk is megbízhatóan zárt. A végére egy kicsit elfáradtunk ugyan, de ezúttal ez is belefért, bízom benne, hogy hasonló teljesítményt látok az együttestől a következő két mérkőzésen is.

Szlovénia-Magyarország 0-2 (0-1)
Magyarország:
Demjén Patrik - Tóth Dávid (Fazekas Máté, 75.), Tóth Bence, Szalai Attila, Gergényi Bence - Tajti Mátyás (Koncsag Martin, 68.), Vogyicska Bálint (Szalai András, 58.), Szabó Bence (Virág Ákos, 68.) - Dragóner Filip (Herjeczki Kristóf, 41.), Bíró Bence (Kerekes Krisztián, 68.), Kovács Dávid (Tömösvári Bálint, 58.)
Gólszerző: Bíró Bence a 10., Szalai Attila a 47. percben

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.

Női U16: kiütéses győzelem Litvánia ellen
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.