U16: magabiztos győzelem az örmények ellen
U16-os válogatottunk egy négyes tornán szerepel a héten Telkiben, az első meccsén az örményekkel játszott és aratott 4-1-es győzelmet.
Az UEFA Development Torna célja, hogy nemzetközi megmérettetést biztosítson a 16 éves korosztálynak, mert, az UEFA szakmai álláspontja szerint, ebben az életkorban a játékosok fejlődése szempontjából különösen fontos a megfelelő nemzetközi versenyeztetés. A Telkiben megkezdődött négyes viadalon a mieinken kívül az örmények, a szlovénok és a svájciak vesznek részt.
Az örmények elleni első meccsen a Major Barnabás - Szalai Ádám, Hursán György, Csonka Bonifác, Forgács Péter - Szatmári István (Tajti Mátyás, 41.), Katona Máté (Fék Zsolt, 74.), Takács Tibor (Szőke Dániel, 66.) - Damásdi Alex, Péter Bence (Nyári Martin, 41.), Ternován Patrik (Nyúl Krisztián, 41., Balogh László, 66.) összetételben állt fel a magyar válogatott.
A magyar válogatott végig mezőnyfölényben játszott, és Takács Tibor révén már a 8. percben előnybe került. A 26. percben Damásdi Alex szerezte a második magyar gólt, majd az örmények a szünet után, büntetőből szépítettek. A magyar fölény a lefújásig két további gólban mutatkozott meg, mindkettőt Damásdi szerezte, aki így mesterhármassal zárta a 80 percet.
- Gratulálok a játékosoknak, mert nemzetközi szinten szép teljesítmény négy gólt lőni, bárki is legyen az ellenfél, és ezúttal néhány kiváló egyéni teljesítmény is volt a csapatban. Az útkeresés időszakában járunk, éppen az ilyen mérkőzések segítségével érhet össze a csapat, és alakul ki az a szűkebb keret, ami később a tétmérkőzéseken is helytállhat - mondta a mérkőzés után Tuboly Frigyes szövetségi edző. A magyar válogatott szerdán a szlovénokkal mérkőzik meg.

Címkék:
Kapcsolódó hírek
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát