U16: idegenben döntetlen a románok ellen
U16 férfi   |   Archívum   |   2014. november. 13., 11:43
U16: idegenben döntetlen a románok ellen

A magyar U16-os válogatott a romániai Pancotán lépett pályára csütörtökön, felkészülési mérkőzésen.

A két csapat keddi, gyulai összecsapásán a mieink kétgólos hátrányból egyenlíteni tudtak ugyan, de a lefújás előtti pillanatokban a románok megszerezték a győztes találatot. A romániai visszavágó is küzdelmes, harcos meccset hozott, amelyen elsősorban a mezőnyjáték dominált, a kapuk ritkán forogtak közvetlen veszélyben.

A mieink egy szöglet után már az első percben bevették a hazai kaput, de a játékvezető nem adta meg a gólt. A románok a 25. percben megszerezték a vezetést, de három perccel később máris egyenlítettünk, a mezőny egyik legjobbja, Berdó Máté egy jól eltalált távoli lövéssel volt eredményes. A gólváltás után nagy elszántsággal gyűrték egymást a csapatok, de egyik válogatott sem tudta a maga javára eldönteni a meccset.

- Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy a két egyforma képességű csapatról van szó - mondta a mérkőzés után Mihalecz István szövetségi edző. - A mély talaj nem kedvezett a támadó futballnak, de a játékosoknak meg kell tanulniuk alkalmazkodni az ilyen talajú pályákhoz is. Sikerült végig stabilan, fegyelmezetten, agresszíven játszani, és bebizonyosodott, hogy ha ez a három elem megvan a futballunkban, idegenben is képesek vagyunk döntetlent játszani egy jó erőkből álló rivális ellen. Külön örülök annak, hogy az elmúlt egy hétben feltűntek olyan játékosok, akik korábban nem voltak a keretnél, de teljesítményükkel bizonyították, hogy képesek alkalmazkodni a nemzetközi ritmushoz.

Románia-Magyarország 1-1 (1-1)
Magyarország: Berla Attila - Szekeres Pál, Virág Ákos, Falusy Bálint, Adorján Gergő - Németh Gergő (Bévárdi Zsombor, 41.), Berdó Máté, Takács Martin (Cseh Gergő, 55.) - Lakatos László (Lakatos István, 55.), Kundrák Norbert (Szabó Levente, 65.), Kun Bertalan (Palincsár Martin, 41.)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.

Női U16: kiütéses győzelem Litvánia ellen
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.