U16: döntetlen a finnek ellen
U16-os válogatottunk a keddi vereség (2-3) után csütörtökön ismét megmérkőzött a finnek korosztályos csapatával. A helyzeteink megvoltak a visszavágáshoz, de nem tudtuk értékesíteni azokat.
A mérkőzés első félideje magyar mezőnyfölényt hozott, a mieink jóval veszélyesebben futballoztak, de egy-egy finn akció végén a saját kapunk előtt is oda kellett figyelni, nehogy vezetéshez jusson az ellenfél. A 9. percben Dragóner Filip előtt adódott óriási lehetőség, de 13 méteres lövését védte a finnek kapusa. A két szélsőnk, Dragóner és Herjeczki elfutásai rendre veszélyesek voltak, illetve Tajti Mátyást sem tudták tartani a finnek, de a kapu előtt nem voltunk kellően hatékonyak, így elmaradt a vezető gól. A félidő hajrájában Herjeczki tört egyedül kapura, de a finn kapus nagyot védett, a kipattanót pedig Bíró Bence a gólvonalon álló védőbe fejelte.
A második félidő is magyar mezőnyfölényt hozott, de a harcosan, keményen játszó vendégek alaposan megnehezítették a dolgunkat, nehezen tudtuk feltörni a finn védelmet, amikor mégis sikerült, a befejezésekbe csúszott hiba. A lefújásig nem sikerült gólra váltani a mezőnyfölényünket, döntetlennel ért véget a találkozó.
- Nagyon meg szerettük volna nyerni a mérkőzést, ez végig látszott a játékosokon, az első félidőben meg is voltak ehhez a helyzeteink, de nem volt kellően agresszív a játékunk - értékelt a lefújás után Belvon Attila szövetségi edző. - A második játékrészben agresszivitásban javultunk, de a támadózónában nem hoztunk jó döntéseket, és ez nemzetközi szinten eldönthet egy-egy találkozót. Néha túlszíneztük a játékot, racionálisabban kellene futballoznunk, ezzel eredményesebbé és még látványosabbá tehetnénk a játékunkat. A finnek megmutatták, hogyan kell keményen, sok ütközéssel játszani a labdarúgást, ebben fölénk nőttek mindkét mérkőzésen. Az elmúlt négy napban sokat megtudtunk a játékosokról, láttuk, ki az, aki sorozatterhelés alatt is jó teljesítményre képes, valamint külön örülök annak, hogy láttam néhány váratlanul jó egyéni teljesítményt a meccseken.
Magyarország-Finnország 0-0
Magyarország: Demjén Patrik - Czeglédy Levente, Tóth Dávid, Tóth Bence, Nagy Zsombor (Gergényi Bence, 41.) - Szabó Bence, Szőke Dániel (Lassú Zsombor, 32.), Tajti Mátyás - Dragóner Filip (Kovács Dávid, 41.), Bíró Bence (Cseszlai Bence, 48.), Herjeczki Kristóf (Bíró Ákos, 64.)

Címkék:
Kapcsolódó hírek
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát