U16-os válogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzését az izraeli nemzetközi tornán.
A szerbek és az izraeliek elleni döntetlenek után vasárnap az olasz korosztályos csapat volt a mieink utolsó ellenfele. Pisont István szövetségi edző az Ordasi Gergő - Kecskés Ákos (Bíró András, 49.), Talabér Attila, Spander Csaba, Hutter Máté (Barna Szabolcs, 41.) - Gazdag Dániel, Jakab Richárd (Szántó Tamás, 33.), Koszta Márk - Zsótér Donát, Sejben Viktor (Mayer Milán, 45.), Pintér Nikola (Németh Erik 41.) összetételben szerepeltette együttesét.
Válogatottunk első és második félidei teljesítménye között óriási volt a különbség, míg a szünetig sehogyan sem akart összeállni a csapat játéka, addig a fordulás után jókora fölényben játszottunk, és több ziccert is kialakítottunk, melyek azonban kimaradtak. A találkozó egyetlen gólját az olaszok szerezték az első félidő közepén, mi Zsótér és Németh révén jártunk a legközelebb az egyenlítéshez, de közvetlen közelről sem sikerült bevenni az ellenfél kapuját. Válogatottunk 1-0-ás vereséggel zárt, és két ponttal fejezte be a tornát.
- Az első félidei játékunk nem volt értékelhető, olyan felfogásban játszottunk, amit a válogatottnál nem tudok elfogadni - mondta a meccs után Pisont István. - A második félidőben hatalmas javulás állt be a teljesítményünkben, itt helyenként már nagyon tetszett, amit mutattak a játékosok. Teljesen más volt a ritmus, jóval az ellenfél fölé nőttünk, de az olaszok bírták a nyomást, és némi szerencsével kivédekezték a teljes félidőt. Reális esély volt a pontszerzésre, ha az első félidőben is úgy játszunk, mint a szünet után, akkor meg is nyertük volna a meccset. Összességében hasznos tapasztalatokat szereztünk a tornán, a hozzáállással nem volt gond, de csak a meccsek egyes periódusaiban valósult meg, amit előre elterveztünk. Tehetség terén jól állunk, de sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények is.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.