Két mérkőzés Svájc ellen
U16 férfi   |   Archívum   |   2010. szeptember. 13., 19:48
Két mérkőzés Svájc ellen

A magyar U16-os válogatott kedden és csütörtökön Zürichben a házigazda svájci korosztályos csapattal játszik felkészülési mérkőzést, Tuboly Frigyes szövetségi edző együttese hétfőn utazott el a találkozókra.

U16-os válogatottunk kedden és csütörtökön este is megmérkőzik a hazaiakkal, a két mérkőzés elsősorban a futballisták nemzetközi rutinszerzését szolgálja. A svájciak utánpótlás-nevelés terén Európa legjobbjai közé tartoznak, U19-es válogatottuk tavaly világbajnok, azt megelőzően Európa-bajnoki bronzérmes lett.

- A mérkőzések célja az, hogy fiataljaink minél több tapasztalatot szerezzenek nemzetközi mérkőzéseken, hogy jövőre, az Európa-bajnoki selejtezőkön már kellő rutinnal felvértezve indulhasson el a gárda. A futballisták számára óriási lehetőség, hogy Svájc ellen léphetnek pályára, hiszen az alpesi ország utánpótlása rendkívül erős, ezt világbajnoki címük is jelzi
- nyilatkozta a találkozók előtt Tuboly Frigyes.


A magyar válogatott kerete:

Alasztics Marcell, Hrabina Alex, Csábi Mihály, Erdős Gábor, Ács Ádám, Kovács Tamás, Bobál Dávid, Tamás Krisztián, Asztalos Dávid, Kerékgyártó Dávid, Németh Márió, Tóth László, Szántó Gergő, Borkai Ádám, Vallejos Dominique, Bobál Gergely, Farkas Zoltán, Vida Krisztofer


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.

Női U16: kiütéses győzelem Litvánia ellen
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.