Két meccs után hibátlan az U16-os válogatott
U16 férfi   |   Archívum   |   2013. augusztus. 14., 18:00
Két meccs után hibátlan az U16-os válogatott

Szepessy László együttese 1-0-ra legyőzte a skótokat a moszkvai nemzetközi torna második játéknapján.

A Ciprus elleni 1-0-ás győzelem másnapján U16-os válogatottunk ismét pályára lépett Moszkvában, ezúttal a skót válogatott volt az ellenfele. A mieink egy végig nyílt, küzdelmes találkozón egygólos győzelmet arattak, a három pontot jelentő találatot - akárcsak kedden, Ciprus ellen - Dragóner Filip szerezte. A Ferencváros játékosa egy pontos mélységi passzal tört a kapura a 70. percben, majd 18 méterről bombázott a skótok kapujába. A hajrá a briteké volt, de hiába tartották nyomás alatt a kapunkat, az egyenlítő gólt nem tudták megszerezni.

- Nagy meccset játszottunk a skótokkal, mindkét csapat eldönthette volna maga javára a mérkőzést, végül nekünk sikerült belőni a győzelmet érő gólt. Megérdemelten nyertünk egy nagyon erős riválissal szemben, elsősorban kombinatív, taktikus játékunknak köszönhető a siker - mondta a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző.

A magyar válogatott két kör után hat ponttal vezeti csoportját, pénteken a négypontos ukránok ellen játszik, s amennyiben legalább egy pontot szerez, megnyeri csoportját és szombaton döntőzhet a nyolccsapatos tornán.

Magyarország-Skócia 1-0 (0-0)
Magyarország:
Demjén Patrik – Csákó Dániel, Patik Márton, Szalai Attila, Czeglédy Levente (Gergényi Bence, 41.) – Cseszlai Bence, Dragóner Filip, Vogyicska Bálint – Szász Balázs, Mészáros Dominik, Bíró Ákos (Kovács Dávid, 41.)
Gólszerző: Dragóner a 70. percben

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.

Női U16: kiütéses győzelem Litvánia ellen
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.