Döntetlennel kezdtünk a dánok ellen
Az őszi Eb-selejtezőkre készülő U16-os válogatottunk csütörtökön délután a dánok ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen.
A finnek ellen lejátszott márciusi edzőmeccsek után ismét hazai környezetben és ismét északi ellenféllel mérkőzött meg az 1998-as játékosokból álló U16-os válogatott. Enyhe mezőnyfölényben kezdtük a mérkőzést, és
hamar megszereztük a vezetést is: a 10. percben egy labdavesztés után a dánok előtt adódott kecsegtető
helyzet, Vogyicska Bálint azonban bemutatott egy nagy mentést a 16-os vonalánál, majd labdát szerzett,
megindult a dán kapu felé, kitette a labdát Kovács Dávidnak, aki Bíróhoz játszott, ő pedig egy csel után 7
méterről a hálóba lőtt, a dán kapus csak beleérni tudott a labdába (1-0).
A gól után szinte azonnal növelhettük volna az előnyt, de nagy helyzetben hibáztunk, a 26. percben pedig a dánok legveszélyesebb játékosa, Nikolai Laursen kiegyenlített: egy védelmi kihagyás után labdát kapott a tizenhatosunk előterében, egy igazítás után 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, a labda a kapufáról pattant a hálóba (1-1). A szünetig hátralévő időben kiegyenlített volt a játék, itt is, ott is több ígéretes akcióval és egy-egy nagy helyzettel.
A második félidő dán góllal kezdődött, a 14-es Niklas Röjkjaer cselezte be magát a kapunk elé, első próbálkozását még sikerült blokkolni, de visszapattant elé a labda, másodszorra már pontosan célzott, 9 méterről a bal alsó sarokba passzolt (1-2). A 48. percben Dragóner Filip szerzett labdát a dán 16-os előterében, elhúzta azt a kifutó kapus mellett is, de kissé kisodródott és az üres kapu mellé gurított. Az 50. percben egyenlített a magyar válogatott, a dánok kapusa megfogott egy hazaadást, a megítélt közvetett szabadrúgást gyorsan elvégezte a csapat, Dragóner Filip az üres kapuba gurított (2-2).
Az 54. percben Adnan Curovic kíméletlenül felvágta Kovács Dávidot, a játékvezető második sárgával kiállította a dán védőt. Emberelőnyben jelentős mezőnyfölényt sikerült kiharcolnia válogatottunknak, többször is közel jártunk a gólszerzéshez, de a befejezések pontatlanok voltak, így maradt a 2-2 a lefújásig.
- Nagyon jó dán csapat ellen játszottunk, de kicsit csalódott vagyok, mert úgy érzem, több volt a meccsben, gólra kellett volna váltanunk az emberelőnyünket - mondta a mérkőzés után Belvon Attila. - Egy kicsit talán sokat cipeltük a labdát, kevés volt a mélységi passz, majd mikor ritmust tudtunk váltani, akkor elhibáztuk a lehetőségeket. Az pozitívum, hogy négy-öt nagy helyzetet is kialakítottunk egy ilyen jó erőkből álló ellenféllel szemben, de a befejezéseknél pontosabb játékra van szükség. El kell hinniük a játékosoknak, hogy bátor játékkal minden ellenféllel szemben győzelmi esélyük van, és akkor az ilyen meccseket jobb eredménnyel zárhatjuk.
A két csapat szombaton 12 órakor ismét megmérkőzik egymással Telkiben.
Magyarország-Dánia 2-2 (1-1)
Magyarország: Demjén Patrik - Kretz Bálint, Tóth Dávid, Tóth Bence, Gergényi Bence - Vogyicska Bálint (Bíró Ákos, 69.), Tajti Mátyás (Szőke Dániel, 61.), Szabó Bence - Dragóner Filip (Herjeczki Kristóf, 62.), Bíró Bence (Czeglédy Levente, 76.), Kovács Dávid (Tömösvári Bálint, 61.)

Címkék:
Kapcsolódó hírek
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát