U15, U16: Szerbia és Románia a heti ellenfél

2015. november. 02., 09:34   |    

U15, U16: Szerbia és Románia a heti ellenfél

A két legfiatalabb korosztály utánpótlás-válogatottja kedden és csütörtökön is pályára lép felkészülési mérkőzésen.

Az U15-ös válogatott két héttel ezelőtt a szlovákok ellen debütált a nemzetközi porondon, és egy 1-1-es döntetlent követően megszerezte első győzelmét is (1-0). Most ismét összetartáson vesz részt a csapat Németh Antal vezetésével, és ezúttal a szerbek ellen játszik határmenti meccseket. Kedden és csütörtökön egyaránt 11.00 órától, Mórahalmon méri össze erejét a két válogatott.

Pályára lép lép a Belvon Attila vezette U16-os együttes is, méghozzá a románok ellen. A 2000-es születésű korosztály játékosaiból álló együttes október elején Dániában szerepelt a házigazdák ellen, és nagyszerű teljesítményt nyújtva, kétszer is legyőzte a skandinávok együttesét. A románok elleni mérkőzéseken a mieink dolgát nehezíti, hogy a szakmai stáb sérülés és betegség miatt nyolc játékosra nem számíthat a keretben.

Az U15-ös válogatott kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (PFLA)
Bánhegyi Donát (DVTK)
Tóth Róbert (Honvéd-MFA)

Védők:

Pribék Bence (PFLA)
Lakatos Benjámin (DVSC)
Csörgő Viktor (Honvéd-MFA)
Kalmár Olivér (Győri ETO)
Dombai Bálint (Vasas)
Sághy Félix (MTK Budapest)
Ángyán Richárd (FTC)
Sasvári Dávid (Honvéd-MFA)

Középpályások:

Földi Botond (Puskás Akadémia)
Nyári Patrik (Illés Akadémia)
Irimiás Gergő (Honvéd-MFA)
Mihályi Márk (Puskás Akadémia)
Kapronczai Gergely (MTK Budapest)
Mazonetto Alessio (FTC)

Támadók:

Papp Marcell (FTC)
Cipf Dominik (Budapest Honvéd)
Gyönyörű Gergő (DVSC)
Papp László (FTC)
Beke Péter (FTC)
Törőcsik Péter (MTK Budapest)

Az U16-os válogatott kerete:

Kapusok:

Hutvágner Gergely (Vasas)
Oroszi István (FTC)
Kovács Péter (DVSC)

Védők:

Terbe Botond (Kecskemét)
Barta Barnabás (Honvéd-MFA)
Horváth Csanád (Honvéd-MFA)
Opavszky Balázs (MTK Budapest)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Mocsi Attila (Győr)
Nagy Barnabás (FTC)
Győri Olivér (Puskás Akadémia)

Középpályások: Szoboszlai Dominik (MTK Budapest)
Kovács Krisztián (Győr)
Csonka András (FTC)
Darabont Gábor (Honvéd-MFA)
Szabó Richárd (FTC)
Daróczi Zoltán (PFLA)

Támadók:

Szerető Krisztofer (Honvéd-MFA)
Kiss Tamás (Illés Akadémia)
Horváth Olivér (MTK Budapest)
Winkler András (Illés Akadémia)
Pócsik Botond (FTC)
Tóth Zoltán (MTK Budapest)


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink