U15: hétgólos meccset nyertünk Podgoricán
U15 férfi   |   Mérkőzések   |   2016. november. 03., 13:41
U15: hétgólos meccset nyertünk Podgoricán

U15-ös válogatottunk a keddi 2-0-ás sikert követően csütörtökön 4-3-re verte a montenegróiakat felkészülési mérkőzésen.

A Preisinger Sándor szövetségi edző vezette együttes kedden magabiztos győzelmet aratott a házigazdák ellen Podgoricán, és a visszavágó is jól indult: fölényben játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki és az első félidő második felében megérkeztek a gólok is. A 15. percben Zuigéber Ákos szerzett vezetést egy szép akció végén, majd a 24. percben Takács Kevin, a 29. percben pedig ismét Zuigéber volt eredményes. Úgy tűnt, utóbbi góllal eldőlt a meccs, de a montenegróiak ezt másként gondolták, és a szünet előtt szépítettek.

A második félidő elején is a magyar válogatott játszott fölényben, Horváth Krisztofer találatával visszaállítottuk a háromgólos különbséget, de a hazaiak tovább küzdöttek, és a hajrához közeledve megrúgták második góljukat, majd az utolsó pillanatokban a harmadikat is. Arra már nem maradt idő, hogy harcba szálljanak az egyenlítésért, így a magyar siker egy pillanatig sem forgott veszélyben.

- Az első félidőben meggyőzően, jól fociztunk, dominálni tudtunk és rúgtunk három gólt is. A második félidő eleje is rendben volt, ezt követően azonban már nem volt folyamatos a játék, a koncentrációnk is visszaesett, a remekül küzdő hazai csapat pedig egy pillanatig sem adta fel a reményt az egyenlítésre. Még szoknunk kell, hogy milyen egy agresszív, harcos csapat ellen játszani, de mindenképpen pozitívum, hogy sikerült előrelépnünk az előző meccseinkhez képest, és viszontláttam a pályán az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket - nyilatkozta a mérkőzés után Preisinger Sándor szövetségi edző.

Montenegró-Magyarország 3-4 (1-3)
Magyarország: Kovács Flórián - Wágenhoffer Márton, Török Kevin (Hosszú Zétény, 63.), Balogh Botond, Csige Zsolt (Bekker Roland, 63.) - Kabály Márk (Kata Mihály, 50.), Major Sámuel (Pintér Dániel, 50.) - László Dávid (Horváth Krisztofer, 50.), Takács Kevin, Zuigéber Ákos (Pardi Imre, 63.) - Kalmár Benedek (Kenderesi Dávid, 41.)
Gólszerző: Zuigéber (2), Takács, Horváth


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Öt góllal és győzelemmel kezdett Szlovákiában az U15-ös válogatott
Öt góllal és győzelemmel kezdett Szlovákiában az U15-ös válogatott

Belvon Attila együttese a finnekkel mérkőzött meg Szlovákiában, a Négy Nemzet Torna első játéknapján.

U15: hétgólos meccset nyertünk Podgoricán
Meccsbeszámoló
Kétgólos magyar siker Csíkszeredán

Belvon Attila együttese a finnekkel mérkőzött meg Szlovákiában, a Négy Nemzet Torna első játéknapján.