A Belvon Attila szövetségi edző vezette szakmai stáb 24 játékost hívott meg a keddi és csütörtöki felkészülési mérkőzésre.
A 2000-es születésű korosztály legtehetségesebb játékosainak ősz óta többször is tartott kiválasztó edzőtáborozást az MLSZ utánpótlás szakmai stábja, és a fiatalokról szerzett benyomások alapján állt össze az a 24-es keret, amelybe a figyelemmel kísért labdarúgók legjobbjai kerültek be. Ez a csapat edzőtáborozik a héten Telkiben, és méri össze erejét kedden 14 órától, majd csütörtökön délben a macedónok korosztályos együttesével.
- Az első kiválasztó edzőtáborozások óta folyamatosan szűkítettük a válogatott keretét, most azokat hívtuk meg az összetartásra, akik a legjobb benyomást tették ránk a korábbi közös programokon - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila. - Egy tanulási folyamat elején járnak a fiatalok, a macedónok elleni két meccs jó alkalom arra, hogy megnézzük, hogyan teljesítenek nemzetközi szinten a kiválasztott futballisták, hogyan oldják meg az egyes játékhelyzeteket, meg tudják-e oldani egy magasabb tempójú meccsen a kért feladatokat.
A válogatott kerete:
Kapusok:
Orosz István (Nyírsuli)
Hutvágner Gergely (MTK)
Deczki Máté (DVSC-DLA)
Kovács Péter (DVSC-DLA)
Védők:
Sudár Ábel (Veszprém)
Újvárosi Ádam (DVSC)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Györi Olivér (Puskás Akadémia)
Molnár Tamás (Ferencváros)
Lipót András (MTK)
Jimoh Dániel (Békéscsaba)
Búzás Gergő (Ferencváros)
Középpályások:
Kovács Krisztián (Győri ETO)
Bokros Szilárd (Puskás Akadémia)
Terbe Botond (Kecskemét)
Szoboszlai Dominik (Főnix)
Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia)
Csoboth Kevin (Főnix)
Támadók:
Gréczi Márton (Kecskemét)
Bencze Márk (Vasas)
Horváth Olivér (MTK)
Kiss Tamás (Illés Akadémia)
Pócsik Botond (Győri ETO)
Tímári Norman (Puskás Akadémia)
Tóth Zoltán (Főnix)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Belvon Attila együttese a finnekkel mérkőzött meg Szlovákiában, a Négy Nemzet Torna első játéknapján.
Belvon Attila együttese a finnekkel mérkőzött meg Szlovákiában, a Négy Nemzet Torna első játéknapján.