U15: harmadik hely Cipruson
U15 férfi   |   Csapat   |   2024. december. 04., 17:49
U15: harmadik hely Cipruson

A UEFA Development Torna harmadik játéknapján 3–1-es vereséget szenvedett férfi U15-ös válogatottunk a hazai pályán szereplő Ciprus ellen, a fiatalok három meccsen öt pontot szereztek és a harmadik helyen végeztek.

A házigazda ellen lépett pályára a ciprusi UEFA Development Torna zárónapján a férfi U15-ös válogatottunk, amely előbb 1–0-ra győzte le a finneket, majd a rendes játékidő 1–1-es döntetlenjét követően tizenegyesekkel 4–2-re múlta felül Észak-Írországot. A mieink így öt ponttal várták a találkozót, míg a ciprusiak egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhettek el a meccset megelőzően.

Az első két találkozóval ellentétben ezúttal elmaradt a gyors magyar gól, a nagy küzdelmet hozó találkozón az első félidő végén Ciprus szerzett vezetett, egy távoli lövés után Anastasis csapott le a labdára és helyezett a hálóba, s bár nekünk is volt ígéretes kísérletünk, a hazai kapus bravúrral védett.

A szünetben hármat is cseréltünk, majd a második félidőben (Szegedi Botond és Takács Máté révén) kétszer is eltaláltuk a kapufát és a hajrában Vasiljevic Andrej volt eredményes, gólja a szépítésre volt elegendő, a végén pedig tizenegyesből ismét kettőre növelte a különbséget a hazai együttes.

A magyar válogatott három mérkőzésen öt pontot szerzett és a harmadik helyen végzett a tornán.

– Az UEFA Development tornán azokat a játékosokat szerepeltettük, akik eddig feltűntek és ez a három mérkőzés sokat segített a megismerésükben. Ezen a szinten és ebben a ritmusban nem nagyon lehet őket megfigyelni a bajnoki mérkőzéseiken vagy a nemzetközi klubmeccseken. Ezt a tempót és nyomást csak a válogatott mérkőzések tudják biztosítani a fiatalok számára, hiszen az ellenfeleknél is minden poszton a kiválasztott legjobbak játszanak. Ki is derült sok minden, voltak játékosok, akikről megerősítést kaptunk, hogy itt a helyük és voltak, akikről kiderült, ilyen-olyan okokból ez jelenleg nem az ő szintjük. De pontosan ezért vannak ezek a mérkőzések, ez a cél az U15–U16 korosztályokban. Februárban folytatódik a kiválasztás folyamata, tavasszal lesznek újabb táborok és mérkőzések, ahol keressük majd tovább a szintet megugrani képes játékosokat és építjük csapatként a korosztályt – mondta Szalai László szövetségi edző.

UEFA Development Torna

Ciprus–Magyarország 3 –1 (1–0)

Magyarország: Czinki Dávid – Puskás Zekő (Hermann Dávid, 74.), Bagó Benett, Bucsák Mihály, Petrik Dezső – Horváth Áron (Takács Máté, 74.), Erdős Erik (Szeles Vince, 74.) – Ruskó Zétény (Darics Kristóf, 46.), Sztojka Márk (Balog Zalán, 46.), Jancsó Vazul (Szegedi Botond, 46.) – Vasiljevic Andrej

Gólszerző: G. Anastasis 37., Christoforos 69., Andreas 85. (tizenegyesből), ill. Vasiljevic (80.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U15: Küzdelmes meccsen tizenegyesekkel nyertünk az északírek ellen
U15: Küzdelmes meccsen tizenegyesekkel nyertünk az északírek ellen

A finnek elleni sikert követően Észak-Írországgal a rendes játékidőben 1-1-es döntetlent játszott, majd a szétlövésben 4–2-re nyert az U15-ös ...

U15: Győztes rajt Cipruson
Meccsbeszámoló
U15: harmadik hely Cipruson

A finnek elleni sikert követően Észak-Írországgal a rendes játékidőben 1-1-es döntetlent játszott, majd a szétlövésben 4–2-re nyert az U15-ös ...