Szorgalmas, jó képességű labdarúgókból alakul az U15-ös válogatott
U15 férfi   |   Csapat   |   2024. augusztus. 16., 10:10
Szorgalmas, jó képességű labdarúgókból alakul az U15-ös válogatott

Az ország legtehetségesebb 15 éven aluli labdarúgói vettek részt a vasárnaptól csütörtökig tartó kiválasztó edzőtáborban.

Az összetartáson Szalai László szövetségi edző vezetésével a játékosok hét edzésen vettek részt. A korosztályos válogatott októberben két felkészülési mérkőzésen lép pályára Luxemburg ellen, majd november 23-tól december 3-ig az UEFA Development Tornán méri össze tudását a házigazda Ciprussal, Észak-Írországgal és Finnországgal.

Ebben az edzőtáborban folytattuk a kiválasztási folyamatot, amelynek célja megtalálni az alkalmas játékosokat és kialakítani az új U15-ös korosztályos válogatottat – fogalmazott Szalai László szövetségi edző. – Lehetőségünk nyílt arra, hogy öt napon keresztül ismerkedjünk a játékosokkal, felmérjük, hogy hol tartanak a technikai és taktikai képzettség terén, illetve milyen minőségű motoros képességekkel rendelkeznek, hogyan reagál a szervezetük az intenzívebb munkára, és milyen gyorsan képesek regenerálódni a terhelés után. Nem játszunk most mérkőzést, a hangsúly az edzéseken van. Az edzések során elkezdtük oktatni a korosztályos válogatottnál meghatározott futballalapelveket és a játék négy alapfázisaiban begyakorolni kívánt taktikai mozgásokat. Az már most látszik, jó szellemiségű, szorgalmas, nyitott és koncentráltan dolgozni tudó keretet sikerült kialakítani. Természetesen már a szelekció során figyelembe vettük, hogy milyen testalkati mutatókat és technikai-taktikai tudást követel meg a nemzetközi szint. Több olyan játékos is van, akiknek bár terveztük a meghívását, ilyen-olyan okok miatt most nem tudtak részt venni. Őket a későbbiekben szintén szeretnénk alaposabban megismerni. A kiválasztás nem ér véget az őszi keret kialakításával, hiszen ahogy a játékosok hónapról hónapra változnak, úgy változhat a válogatott összetétele is. 

A fiú U15-ös válogatott kerete:

Kapusok:

Szabó Kálmán - Vasas

Lakos Mihály - ZTE

Berényi Zalán - PFLA

 

Védők:

Puskás Zekő - DVTK

Hermann Dávid - DVSC

Bognár Álmos - ETO

Bagó Benett - ZTE

Mészáros Barnabás - PFLA

Juhász Sándor - FTC

Piróth Edvin - MTK

Kerepeczky Kristóf - PFLA

Suba Olivér - DSM Hartberg

Ferencz-Tapaszi Áron - Illés Akadémia

Kohl János - FTC

Völgyi Miklós - Honvéd

 

Középpályások:

Bucsák Mihály - FTC

Szeles Vince - MTK

Horváth Keve - Vasas

Kralicsek Soma - Honvéd

Erdős Erik - PFLA

Csatári Noel - Ingolstadt

Sztojka Márk - UTE

Hardon István - ETO

Szoják Botond - Grazer AK

Mátyus Kende - FTC

Támadók:

Balogh Zalán - Szeged

Fecske Attila - DVTK

Boda Imre - UTE

Ruskó Zétény - DVSC

Jancsó Vazul - PFLA

Vérten Martin - Honvéd

Vasiljevic Andrej - MTK

Szegedi Botond - FTC

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U15: Döntetlennel zártuk a szlovákiai tornát
U15: Döntetlennel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi U15-ös válogatottunk a lengyelek elleni mérkőzés után a finnekkel is 1-1-es döntetlent játszott.

Egy vereség, egy döntetlen a szlovákiai tornán
Meccsbeszámoló
Szorgalmas, jó képességű labdarúgókból alakul az U15-ös válogatott

Férfi U15-ös válogatottunk a lengyelek elleni mérkőzés után a finnekkel is 1-1-es döntetlent játszott.