Ezüstérmes lett Kínában a strandlabdarúgó-válogatott

2018. április. 10., 13:03   |    

Ezüstérmes lett Kínában a strandlabdarúgó-válogatott

Ughy Márk együttese legyőzte a cseheket és a kínaiakat, így az azeriak mögött a második helyen zárt.

Idei első tornáján vett részt az elmúlt hétvégén a megfiatalított magyar strandlabdarúgó-válogatott. A mieink címvédőként utaztak a kínai Haikouban megrendezett viadalra, de a tavaly diadalmaskodó csapatból mostanra csak hírmondónak maradt egy-két játékos, Ughy Márk szövetségi edző egy alaposan megfiatalított együttessel utazott ki a tornára.

A rutintalanság leginkább az első mérkőzés elején ütközött ki a csapaton, az azeriek ekkor három góllal elléptek a mieinktől, és bár sikerült felzárkózni, a hajrában kockáztatnunk kellett, az európai A-ligában szereplő riválisunk pedig magabiztossá tette győzelmét (7-3). A második játéknapon a csehek voltak a mieink ellenfelei. Ezen az összecsapáson már szinte végig a magyar csapat akarata érvényesült, és meg is szereztük a győzelmet (5-3).  Az utolsó játéknapon a házigazda kínaiak következtek. A magyar csapat ezúttal is jobban játszott ellenfelénél, de sok helyzetet kihagyott, ám miután hátul végig tökéletesen dolgoztak a játékosok, 2-0-ra győzni tudtunk, és másodikként zártuk a viadalt.

- A célunk az volt, hogy fiataljaink nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, ehhez tökéletesen megfelelő volt a torna, amelyen egy nálunk magasabban jegyzett ellenfél, valamint két hozzánk hasonló erősségű csapat vett részt - értékelte az eseményt Ughy Márk szövetségi edző. - A tornán újfajta védekezést gyakoroltunk, ebbe még kell munkát fektetni a jövőben, de a harmadik játéknapra sokat fejlődött benne a csapat, ezt mutatja, hogy kapott gól nélkül zártuk a kínaiak elleni összecsapást. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, egységesen fociztunk, a játékosok hozzáállása is végig példás volt.

Csapatunk egy egyéni elismerést is elhozott, a torna legjobb játékosának a mieink csapatkapitányát, Fekete Viktort választották meg.

- A tornán nyújtott teljesítményünk megmutatta, hogy sok potenciál van ebben a társaságban, megvannak a későbbi sikerekhez szükséges alapok, egy kicsit talán még többet is tudtunk mutatni, mint amire számítottam mindössze néhány közös edzés után. A fontos versenyeket nyár végén rendezik, addig sok időnk van fejlődni, de egy ilyen szezonkezdet után joggal bizakodhatunk abban, hogy sikerül elérni céljainkat - fogalmazott Fekete Viktor.



A magyar válogatott kerete:

Deák Donát, Fekete Viktor, Genczler Kornél, Gulyás Kristóf, Iváncsik Norbert, Lipők Benjámin, Menyhei Zoltán, Rutai Balázs, Szentes-Bíró Tamás, Turós Viktor


Főszponzoraink
Szponzoraink

Minden jog fenntartva 2018