Két mérkőzéssel készül a Nemzetek Ligájára a női válogatott – íme a keret
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2023. július. 01., 12:13
Két mérkőzéssel készül a Nemzetek Ligájára a női válogatott – íme a keret

Július 9-től Telkiben edzőtáborozik a női A-válogatott az első alkalommal megrendezésre kerülő őszi Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében. Két nemzetközi mérkőzés is szerepel a programban.

Margret Kratz szövetségi kapitány ezúttal is jelölt újoncot a csapatba, a Wimbledon 19 éves támadója, Siber Glória személyében. Rajta kívül további kilenc külföldön játszó játékos erősíti a keretet, és nagy visszatérője is lesz a válogatottnak, hiszen újra meghívást kapott a több mint 90-szeres válogatott kapus, Szőcs Réka is. 
 
A Nemzetek Ligájára való felkészülés során Görögország és Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen lép pályára a válogatott. Július 12-én 19:30-tól a Bozsik Arénában a görög csapattal mérkőzik meg először a nemzeti tizenegy, majd július 18-án 20:15-től Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen lépünk pályára a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban.

A mérkőzésre szóló jegyeket a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megvásárolni 1500 forintos egységáron. Kapunyitás egy órával a mérkőzések kezdete előtt. Július 15-én a görög és a bosnyák csapat is összecsap egymással a Telki Sportcentrumban.
 
– Hasonló képességű csapatokkal találkozunk a következő összecsapásokon, ezúttal is szeretnék minél több játékosnak lehetőséget adni. Az edzőtábor után tisztul majd a kép, hogy milyen végső összeállításban vágunk neki a Nemzetek Ligájának. Remélem, hogy a lányok motiváltak lesznek, s jó mentalitással készülnek fel a tétmérkőzésekre, és hasonló mentalitással dolgoznak majd, mint a  legutóbbi edzőtáborban – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Margret Kratz szövetségi kapitány.
 
A női A-válogatott kerete:
 

Kapusok:

Bíró Barbara (FTC-Telekom)
Schildkraut Fruzsina (Haladás-Viktória FC)
Szőcs Réka (Budaörs SC)

Védők:

Bokor Adrienn (Puskás Akadémia FC)
Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano)
Németh Diána (FTC-Telekom)
Németh Hanna (SV Werder Bremen)
Öreg Cintia (ETO FC Győr)
Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC)
Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen)
Vida Boglárka (ETO FC Győr)

Középpályások:

Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano)
Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)
Nagy Virág (U.S. Sassuolo)
Németh Loretta (First Vienna FC 1894)
Papp Luca (FTC-Telekom)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (FTC-Telekom)
Vachter Fanni (MTK Budapest)
Zeller Dóra (1. FC Köln)

Támadók:

Kaján Zsanett (AFC Fiorentina)
Pápai Emőke (Grasshopper Club Zürich)
Pusztai Sára (FTC-Telekom)
Siber Glória (AFC Wimbledon)
Zágor Bernadett (MTK Budapest)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női A-válogatottunk Azerbajdzsánt fogadja a Pancho Arénában
Női A-válogatottunk Azerbajdzsánt fogadja a Pancho Arénában

Szarvas Alexandra együttese szombaton 14.30-kor Azerbajdzsán ellen folytatja az Andorrában döntetlennel megkezdett világbajnoki selejtezősorozatot.

Helyzetek sora, mégis gól nélküli döntetlen Andorra ellen
Meccsbeszámoló
Pápai Emőke találata győzelmet ért Azerbajdzsán ellen

Szarvas Alexandra együttese szombaton 14.30-kor Azerbajdzsán ellen folytatja az Andorrában döntetlennel megkezdett világbajnoki selejtezősorozatot.