
Szarvas Alexandra együttese pénteken 18 órakor Luxemburggal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A szövetségi kapitány csütörtök délelőtt megtartotta az október 24-i találkozót megelőző utolsó edzését a női A-válogatottnak. A keretben történtek változások: Nagy Virág, Fördős Beatrix, Nagy Viktória és Zágor Bernadett sérülés miatt nem tudott részt venni az összetartáson, helyettük Terestyényi Anna, Nagy Lili, Bokor Blanka és Ott Eszter csatlakozott a nemzeti együtteshez. Pongrácz Ágnes pedig betegség miatt hazautazott, az ő helyére Erős Evelin érkezett.
Válogatottunk története során először mérkőzik meg Luxemburggal. Míg a mieink jelenleg C ligásak, ellenfelünk veretlenül jutott fel a B ligába. A FIFA-világranglista szerint viszont papíron Szarvas Alexandra rendelkezik erősebb együttessel, ugyanis Magyarország a 47., Luxemburg pedig 110. a rangsorban.
– A holnapi mérkőzésen szeretnénk viszontlátni az elmúlt napokban begyakorolt taktikai elemeket valamint egy felszabadult csapatjátékot Luxemburg válogatottja ellen. Az edzéseken nyújtott teljesítmény nagy részben befolyásolja majd, hogy ki kapja meg a lehetőséget a további bizonyításra az előttünk álló mérkőzéseken – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.
A Luxemburg elleni összecsapás után, válogatottunk október 28-án 16 órakor Szlovákiával találkozik Szencben.
A női A-válogatott kerete
Kapusok
Lauren Brzykcy (Pitea IF)
Terestyényi Anna (Újpest FC)
Védők
Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC)
Savanya Csilla (ETO FC Győr)
Németh Hanna (SV Werder Bremen)
Ott Eszter (FTC Telekom)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Középpályások
Bokor Blanka (MTK Budapest FC)
Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano)
Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)
Nagy Fanni (SKN St. Pölten)
Nagy Lilli (Puskás Akadémia FC)
Csiki Anna (West Ham United)
Támadók
Mayer Zsófia (Puskás Akadémia)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (FC Como Women)
Kaján Zsanett (Parma Calcio 1913)
Pápai Emőke (SV Werder Bremen)
Pulins Brigitta (SCR Altach)
Pusztai Sára (OH Leuven)
Nagy Vanessza (FTC-Telekom)
Siklér Kinga (MTK Budapest FC)
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Szeptember 15. és 17. között találkoztak a női A-válogatott bő keretéhez tartozó, itthon futballozó játékosok.

Szeptember 15. és 17. között találkoztak a női A-válogatott bő keretéhez tartozó, itthon futballozó játékosok.