Szakmai napot tartott a női válogatott szakmai stábja
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2016. február. 25., 10:07
Szakmai napot tartott a női válogatott szakmai stábja

Másodszor rendezett szakmai napot a szakágban dolgozó edzők számára a női A-válogatott stábja.

Már az első alkalommal – amikor az erőnléti edzések világába kalauzolták el a résztvevőket a terület legkiválóbb hazai szakemberei – is nagy volt az érdeklődés, több mint hetven szakember vett részt az ingyenes kurzuson. Az érdeklődés ezúttal sem volt kisebb, amikor a fő témát a játékosok élettani mérése, és az így kapott adatok kielemzése szolgáltatta.

A gyakorlati bemutatókkal is színesített előadásokon a résztvevők hallhatták például Söjtöry Imrét, aki a futómozgás-mozgásminta elemzésről, illetve a lábfej deformitásoknak a teljesítményre gyakorolt hatásáról beszélt, dr. Sáfár Sándort, aki a terhelés-élettani alapfogalmak, tesztek jelentőségét, kihatását az edzésterhelésre mutatta be, kiemelve a heti 4-5 alkalom, illetve a női szervezet sajátosságait, valamint Dömötör Editet, aki a TF laborban végzett terheléses vizsgálatok értelmezésében, azok edzői adaptációjában segített eligazodni az érdeklődőknek.

Markó Edina szövetségi kapitány, a szakmai napot értékelve elmondta, ezúttal is törekedtek arra, hogy olyan ismeretanyagot nyújtsanak át a résztvevőknek, amely nem csak az elitben, hanem a kisebb klubokban is használható. Fontos, hogy a vendégek ezúttal sem távoztak „üres kézzel”: az első szakmai napról készített dvd után, most a második kurzus anyagát tölthetik le.

A szakanyagok elérhetőek: https://www.dropbox.com/sh/6j58n0q9alw71do/AAA7DoTjf99KybOq2u7RiXjAa?dl=0


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...