Nemzetközi tornára utazott a női A-válogatott
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2014. március. 06., 18:02
Nemzetközi tornára utazott a női A-válogatott

Markó Edina pénteken, a házigazda horvátok ellen debütál a női válogatott szövetségi kapitányaként a négycsapatos umagi nemzetközi viadalon.

Markó Edina a kinevezése óta eltelt néhány hét alatt két összetartást hirdetett meg az A-válogatottnál számításba vett labdarúgóknak, közülük választotta ki azt a tíz futballistát, akik a legjobban teljesítettek a gyakorlásokon, illetve a felméréseken. Hozzájuk csatlakozott tíz külföldön játszó labdarúgó, így alakult ki az a csapat, amely Umagban összeméri erejét a horvát válogatottal, az amerikai ligaválogatottal, valamint a lengyel együttessel.

- Ez a torna a kiválasztási folyamat egyik fontos állomása lesz - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. - Az első összetartáson harminchét játékost néztünk meg, a második edzőtáborba már csak huszonnyolc labdarúgót hívtunk be, közülük most tízen tartottak velünk Horvátországba, kiegészülve tíz légióssal, akiket most éles meccseken tudok szemügyre venni. Kevés időnk volt a felkészülésre, ezért egyelőre nem beszélhetünk begyakorolt csapatjátékról, inkább arról kaphatunk képet, hogy kik azok, akik a későbbiekben meghatározó futballistái lehetnek a válogatottnak. Nehéz meccsek várnak ránk, az amerikai női labdarúgás a világ közvetlen élvonalába tartozik, a lengyelek gyors ütemben zárkóznak az élmezőnyhöz, a horvátok pedig hozzánk hasonló játékerőt képviselnek. Szeretném, ha eredményesen kezdenénk meg a közös munkát, és a tornán lejátszott meccsek önbizalmat adhatnának a folytatásra.

Horvátország női együttesével eddig kétszer találkozott válogatottunk: 2011 májusában, Ludbregben, Szuh Erika góljával vezettünk, majd 1–1-es döntetlen született, a visszavágón, két nap múlva, Andráshidán Papp Dóra találatával viszont 1–0-ra győztünk.

Az Egyesült Államok labdarúgó lányaival 1991-ben a Várnai Tornán találkozott csapatunk és 6–0-s vereséget szenvedett. Ligaválogatottjuk alighanem semmivel sem gyengébb az A-csapatnál, az amerikaiak ugyanis egymillió igazolt játékos közül válogathatnak, így akár tíz bombaerős keretet is ki tudnak állítani.

Lengyelország ellen az első tíz mérkőzést vereség nélkül hozta női válogatottunk, igaz a két győzelem mellett nyolc döntetlen mutatta a kiegyensúlyozott erőviszonyokat. A lengyelek 2005-ben egymás után kétszer is legyőztek bennünket, majd a 2009-es vb-selejtezőkön egy győzelem és egy döntetlen volt ellenük a mérlegünk. A lengyeleknél óriási fejlődésen ment keresztül a női labdarúgás az utóbbi években, ezt mutatja, hogy ők nyerték meg a legutóbbi U17-es Európa-bajnokságot.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Németh Júlia (Ferencvárosi TC)
Aschenbrenner Réka (Honvéd)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Pincze Gabriella (Astra HFC)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Tóth II. Alexandra (Viktória Trend Optika FC)
Gál Tímea (MTK Hungária FC)
Szabó Boglárka (Astra HFC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Sipos Lilla (SC Südburgenland)
Csiszár Henrietta (Marosvásárhely)
Zágor Bernadett (Marosvásárhely)
Rácz Zsófia (FC Lübars)
Tóth Gabriella (FC Lübars)
Vágó Fanni (Kolozsvár)

Csatárok:

Zeller Dóra (Ferencvárosi TC)
Jakabfi Zsanett (Wolfsburg)
Szarvas Alexandra (SC Kriens)
Szuh Erika (FC Lübars)

A magyar válogatott programja:

2014.03.07, 15:00 Horvátország-Magyarország

2014.03.09, 15:00 Magyarország-USA ligaválogatott

2014.03.11, 11:00 Lengyelország-Magyarország

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...