Magyar gólkirálynője lett a Bajnokok Ligájának
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2017. június. 02., 14:12
Magyar gólkirálynője lett a Bajnokok Ligájának

Jakabfi Zsanett a fél idényt kihagyta egy sérülés miatt, de így is megnyerte a legjobb góllövők különversenyét a Bajnokok Ligájában.

Csütörtökön véget ért a női Bajnokok Ligája 2016-2017-es idénye, a francia házidöntőt a Lyon nyerte 0-0 utáni tizenegyesrúgásokkal a PSG ellen. Az is kiderült, hogy a sorozat idei gólkirálynője Jakabfi Zsanett, a Wolfsburg magyar válogatott játékosa lett, aki mindössze négy mérkőzésen lépett pályára a BL-ben, de ezeken nyolc gólt szerzett, és ezt senkinek sem sikerült felülmúlnia a döntő végéig (a Bayern München játékosa, Vivianne Miedema szintén 8 gólig jutott, de ő hat mérkőzésen érte el ezeket a találatokat). Érdekesség, hogy a legtöbb gólpassz is magyar származású játékos nevéhez fűződik: a Lyonban futballozó, német válogatott Marozsán Dzsenifer öt assziszttal került az élre ebben az összevetésben.

Jakabfi Zsanett a tavaszi szezon elején térdsérülést szenvedett, így az elmúlt négy hónapban nem tudott pályára lépni, nélküle a wolfsburgiak alulmaradtak a későbbi győztes, a Lyon elleni párharcban.

- Nem volt kimondottan fontos számomra, hogy mi lesz a BL góllövőlistájának végeredménye, nem is igazán figyeltem, hogy ki végezhet az élen. De ha már így alakult, természetesen örülök, hogy végül én végeztem az élen, megtisztelő egy ilyen cím. Jelenleg azonban ennél sokkal fontosabb, hogy mielőbb felépüljek hosszúra nyúlt sérülésemből, és visszatérhessek a pályára. A napokban elkezdhetem a futógyakorlatokat, majd következnek a külön edzések a pályán, és ha minden jól halad, az alapozást már a csapattal kezdhetem meg. Nagyon sajnáltam, hogy éppen akkor sérültem meg, amikor a legjobb formába lendültem, de ez együtt jár a futballal. Igyekeztem végig pozitívan hozzáállni a rehabilitációhoz, nem voltam lehangolt, hiszen rosszabbul is járhattam volna, most pedig már valóban csak a visszatérésre koncentrálok - mondta az mlsz.hu-nak Jakabfi Zsanett, akit így a magyar válogatott is hiányolnia kell még egy ideig.

A vb-selejtező előtt álló női A-válogatottunk egyébként jövő szerdán, 16.30-tól a bolgárok ellen játszik felkészülési mérkőzést Balmazújvárosban

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...