Idén is a bronzért játszunk a Balaton Kupán
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2017. július. 28., 20:08
Idén is a bronzért játszunk a Balaton Kupán

A vb-selejtezőkre készülő magyar női A-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a szerbekkel a Balaton Kupa első játéknapján, majd a tizenegyespárbajban alulmaradt, így vasárnap 15.00 órakor a bronzéremért lép pályára Románia ellen.

Női A-válogatottunk a Balaton Kupa első négy kiírásában rendre alulmaradt aktuális ellenfelével szemben az elődöntőben, ezért a Markó Edina vezette együttes számára extra motivációt jelentett, hogy győzelemmel kezdje meg a viadalt. Ellenfelünk az a szerb csapat volt, amelyet novemberben 4-3-ra legyőztünk Telkiben, a tavalyi Balaton Kupán viszont ellenfelünk 0-0 után tizenegyesekkel felülmúlta a mieinket.

A két Ferencváros-játékossal felálló szerbek labdabirtoklási fölényével kezdődött a mérkőzés, de hiába kezdeményeztek többet a vendégek, helyzeteket nem tudtak kialakítani a kapunk előtt. A magyar válogatott eleinte a labdaszerzések után próbált gyors támadásokat indítani, ám az első negyedórában nem tudtunk veszélyeztetni.

A 19. percben egy kontratámadás végén a szerbek ziccerig játszottak ki egy gyors akciót, Marija Radojicicnek már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (0-1). Az első igazán nagy lehetőséget a 32. percben alakítottuk ki, egy jobb oldali beadás után Zeller Dóra fordult kapura, de az utolsó pillanatban lesodorták a lábáról a labdát. Két perccel később egy szöglet után Szeitl Szilvia lövését védte a szerb kapus. A 36. percben Zeller Dóra térdsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot. A 43. percben közel jártunk az egyenlítéshez: Csiszár Henrietta szerzett labdát az ellenfél kapuja előtt, tiszta ziccerben vezette a kapusra, aki azonban védte lövését.

DSC_4940|

A második félidőt Rácz Zsófia veszélyes lövése vezette fel, és ezt követően is aktívabb volt a magyar válogatott, a szerbek kontrajátékra rendezkedtek be. A helyzeteink megvoltak az egyenlítéshez, de a kapu előtti kellő határozottság hiányzott a játékunkból. A 77. percben néhány másodpercen belül kétszer is a szerencse mentette meg a szerbeket a kapott góltól, a 80. percben azonban megtört a jég: Nagy Lilla passzából Magyarics Zoé lőhetett kapura, a labda megpattant ugyan egy védőn, de így is a hálóban kötött ki (1-1).

A 88. percben Magyarics Zoé távoli lövése után a keresztlécről pattant ki a labda, majd az utolsó pillanatokra beállt a mieinknél a 124. válogatottságát ünneplő Hummel-Smuczer Angéla is. Az eredmény viszont nem változott, maradt az 1-1 a lefújásig. A szabályok értelmében döntetlen után nincs hosszabbítás, tizenegyesrúgások döntenek a győztesről. Egy éve, a bronzmeccsen 0-0 után a szerbek nyerték a büntetőpárbajt, és most is hasonló volt a forgatókönyv: ellenfelünk mind az öt lövését értékesítette, nálunk az utolsó lövő, Csiszár Henrietta elhibázta a sajátját.

- Sajnálom, hogy tizenegyesekkel alulmaradtunk, és nem sikerült döntőbe kerülnünk, a felkészülés szempontjából viszont hasznos és jó mérkőzést játszottunk - mondta a mérkőzés után Markó Edina. - Megvolt a lehetőségünk arra, hogy a kilencven perc alatt megnyerjük a mérkőzést, de csak egyet tudtunk értékesíteni helyzeteink közül, érezhető volt, hogy még nincsenek csúcsformában a játékosok. A jövő szempontjából fontos, hogy szoros, kiélezett meccset játszottunk, ez mindenképpen hasznos a tétmérkőzések előtt. Voltak hibák a játékunkban, ezeket ki kell javítanunk a vb-selejtezőkig.

A torna másik elődöntőjében a címvédő fehéroroszok 2-0-ra legyőzték Romániát, így vasárnap 17.30-tól Fehéroroszország-Szerbia döntőt rendeznek, a magyar válogatott 15.00 órától a románokkal játszik a bronzéremért.

Magyarország-Szerbia 1-1 (0-1) - tizenegyesekkel: 4-5
Magyarország: Bíró Barbara - Papp Dóra (Magyarics Zoé, 68.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Szabó Viktória, 46.), Tóth Gabriella - Fenyvesi Evelin, Csiszár Henrietta (csk) - Mosdóczi Evelin, Zeller Dóra (Nagy Lilla, 37.), Rácz Zsófia (Nagy Ágnes, 68.) - Németh Loretta


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...