Győzni kell a bolgárok ellen
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2013. október. 30., 18:22
Győzni kell a bolgárok ellen

Vágó Attila szerint az első gólig nehéz lehet a csütörtöki vb-selejtező (Bozsik-stadion, 17.00), de női válogatottunknak mindenképpen győznie kell a Bozsik-stadionban.

A női A-válogatott múlt szombaton, az osztrákok elleni hazai mérkőzésen kezdte meg szereplését a világbajnoki selejtező sorozatban. A bemutatkozás nem sikerült jól, az osztrákok gyorsan vezetést szereztek a meccsen, és végül 3-0-ra győzni tudtak. A válogatott csütörtökön ismét pályára lép, ezúttal a bolgár együttes lesz az ellenfele. A bolgárokkal a legutóbbi Eb-selejtező sorozatban is egy csoportban szerepeltünk, és két fölényes sikerrel szereztük meg ellenük a hat pontot. Vágó Attila ezúttal is győzelmet vár csapatától, ugyanakkor nem számít könnyű mérkőzésre.

- Nehéz napokat éltünk meg az osztrákok elleni meccs után, hiszen mindenki többet várt a mérkőzéstől, a játékosok számára is csalódás volt a múlt heti teljesítmény - mondta az mlsz.hu-nak Vágó Attila. - Tudtuk, hogy jobbak az osztrákok, ezzel együtt jobb játékot vártunk magunktól és szorosabb összecsapásra számítottunk. Az elmúlt napokban fizikálisan és mentálisan is rendbe kellett tenni a társaságot, próbáltunk olyan közös programokat szervezni, amik segítettek a feltöltődésben. Csütörtökön kötelező a győzelem, nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lesz Bulgária ellen. Tüzetesen feltérképeztük az ellenfelünket, a szakmai stáb tagjaival többször megnéztük őket élőben, valamint legutóbbi meccseik videófelvéteit is kielemeztük. Az osztrákok elleni meccs után mindenkinek hiányérzete volt a játékunk kapcsán, most szeretnénk jó teljesítménnyel, gólokkal megmutatni, hogy tudunk ennél sokkal jobban is játszani.

A keretből néhányan kisebb betegséggel küszködnek, de csütörtök délutánra várhatóan mindenki rendbe jön, és a teljes keretre számíthat a szakmai stáb.

A Magyarország-Bulgária mérkőzést 17.00 órakor rendezik a Bozsik-stadionban, a találkozóra ingyenes a belépés. A meccset a Sport1 élőben közvetíti.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...