Fejet kellett hajtanunk a németek nagyobb tudása előtt
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2015. szeptember. 18., 18:04
Fejet kellett hajtanunk a németek nagyobb tudása előtt

Női A-válogatottunk lejátszotta első Eb-selejtező mérkőzését. A címvédő német válogatottat sajnos megszorítani sem sikerült a hallei összecsapáson, a hazaiak 12-0-ra nyerték a mérkőzést.

Bár a mérkőzés előtt beborult az ég, végül mégis napsütésben kezdődött a Németország-Magyarország Eb-selejtező a hallei Erdgas Sportparkban, ahol mintegy 4500 néző gyűlt össze a mérkőzésre.

Az Eb-címvédő ellen érthető módon védekező felállásban küldte pályára játékosait Markó Edina, és öt védővel állt fel a csapat. Kezdés után azonnal magához ragadta a kezdeményezést a német válogatott, a játék szinte kizárólag a mi térfelünkön zajlott. Főleg a bal oldalunkon volt aktívabb ellenfelünk, itt többször a védelmünk mögé tudtak kerülni. Az 5. percben került először a hálónkba a labda, de a svéd játékvezetőnő les miatt nem adta meg a találatot. Két perccel később egy baloldali szöglet után Alexandra Popp révén megszerezte a vezetést a német válogatott, és a gól nem változtatott a játék képén, továbbra is jóval magasabb sebességgel játszott a hazai csapat, mint a magyar. A 9. percben egy indítás a védőinkről Leonie Mayer elé pattant, aki nem hibázott, kettőre növelve a német előnyt. Bár a 10. percben Sipos Lilla távoli lövése révén mi is eljutottunk az ellenfél kapujáig, továbbra is ellenfelünk dominált a meccsen. Ráadásul a címvédő könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit, így Tebea Kemme, Melanie Behringer (tizenegyesből szerzett) és Pauline Bremer góljai után már 5-0-ra vezettek a németek. A nagy különbség ellenére továbbra sem állt le az idei világbajnokság negyedik helyezettje, a szünetig még kétszer talált utat a hálónkba a labda, így 7-0-ás hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőre szövetségi kapitányunk változtatott: Tóth Gabriella helyét Tóth Alexandra vette át a pályán. Kicsit ki is jöttünk a szorításból, bár kétségtelen, hogy továbbra is ellenfelünk dominált. Az 55. percben Vágó Fanny tört kapura egy ígéretes kiugratással, de a védők utolérték, mielőtt lőhetett volna. Két perccel később Szabó Viktória került helyzetbe, a 16-os vonaláról szépen átemelte a labdát a kapus fölött, de sajnos rosszul célzott, és az oldalhálót találta el. Bár ezekben a percekben úgy tűnt, sikerül kicsit kiegyenlítettebbé tennünk a játék képét, ellenfelünk hamar magasabb fokozatba kapcsolt, és a 63. percben egy szöglet utáni kavarodás végén újabb találatot szerzett (8-0). A gól pillanatában a magyar csapat Szeitl Szilvia sérülése miatt tíz emberrel volt a pályán. A nyolcadik hazai találat után szétesett a magyar válogatott játéka, így a fehér mezes hazaiak újra egymás után alakították ki a helyzeteket. A mérkőzés hajrája előtt hat perc alatt kaptunk újabb három gólt, így az utolsó negyedórára 11-0-ás állással fordultak a csapatok. A német csapat láthatóan ki akarta szolgálni a lelkes hazai közönséget, és továbbra is mindent beleadva hajtott az újabb gólokért. A végére ismét kijöttünk kicsit a nyomás alól, a 84. percben szöglethez jutottunk, de a kifejelt labdából kontratámadást indított ellenfelünk, melynek végén megszerezték a 12. góljukat, beállítva a végeredményt.

- A tisztes helytállásra készültünk a német válogatott ellen. Tudtuk, hogy a pontszerzésre nem lesz esélyünk, de szerettünk volna egy ennél szorosabb mérkőzést játszani, sajnos kicsit jobban tiszteltük az ellenfelünket a kelleténél - értékelt a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány. - Sebességben nagy volt a szakadék a két válogatott között, így még az ilyen arányú különbség is reális. Jó lett volna a két nagy helyzetünk közül legalább az egyiket kihasználni, sajnos ez nem sikerült. Bár az eredmény fájó, mégis azt mondom, van értelme ezeknek a meccseknek, hiszen a középmezőny csapatai rengeteget tanulhatnak az ilyen mérkőzésekből.

Németország-Magyarország 12-0 (7-0)
Magyarország: Szőcs Réka - Mosdóczi Evelin, Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Rácz Zsófia, 64.), Tóth Gabriella (Tóth Alexandra, 46.), Szabó Viktória - Sipos Lilla, Csiszár Henrietta, Smuczer Angéla (Szuh Erika, 55.), Jakabfi Zsanett - Vágó Fanny

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...