Európában és itthon is dinamikusan fejlődik a női futball
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2015. június. 05., 14:47
Európában és itthon is dinamikusan fejlődik a női futball

A debreceni MOL Női Magyar Kupa-döntő előtt Debrecenben a média képviselői számára rendezett workshopon az UEFA is képviseltette magát.

A női labdarúgás aktuális helyzetéről szóló workshop első előadását Emma Sykes, az UEFA nőifutball-fejlesztésért felelős divíziójának munkatársa tartotta meg, aki az európai női labdarúgás helyzetéről, aktuális kihívásairól beszélt. A prezentációjában kiemelte: az elmúlt harminc évben a női futballisták száma ötszörösére nőtt, jelenleg a kontinensen több mint 1,2 millió igazolt női labdarúgót tartanak nyilván. Emellett immár több mint 21 ezer női edző dolgozik Európa-szerte, de az UEFA célja, hogy mielőbb megduplázza ezt a számot.

Ugyancsak a közelebbi, 3-4 éven belül elérni kívánt célok között szerepel, hogy mind az UEFA mind az 54 tagországának a saját lakossága 0,01 százalékánál több regisztrált női labdarúgója legyen, és megduplázódjon azon tagországok száma, ahol 0,6 százaléknál magasabb ez az arány.

A következő előadó, Markó Edina, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenlegi vezetősége felismerte, hogy kulcsfontosságú feladat a hazai női labdarúgás fejlesztése, és minden lehetséges támogatást biztosít a női szakág részére. Három évvel ezelőtt elindult egy 77 pontból álló fejlesztési terv, aminek első eredményei már most jól érzékelhetőek a női fociban. Két év alatt duplájára nőtt a nagypályás csapatok száma, az U15, U17 korosztályokban 100 fölé emelkedett a csapatok létszáma, ma már az ország legtöbb területén versenyeztetnek női U15-ös csapatot, ami a tömegesítés szempontjából nagyon fontos. A legmagasabb szinten is érzékelhető a javulás, immár több mint 20 felnőtt játékos komoly külföldi bajnokságban szerepel, az A-válogatott menedzselése közelít az elitfutballban megszokott szinthez. Megjelentek a profi futballisták és a névszponzorok a női labdarúgásban, minőségi légiósok érkeztek a magyar bajnokságba, miközben fejlődik a női játékvezetés, megbízhatóan emelkedik a női edzők száma.

Van tere ugyanakkor a további előrelépésnek, az egyik legfontosabb feladat a női labdarúgás minél nagyobb társadalmi elfogadottságának elősegítése, illetve még csak terv az U13-as korosztályos bajnokság beindítása, valamint javítani kell a korosztályos képzés színvonalát is.

Az utolsó előadó Csepelyi Adrienn újságíró, az MLSZ Női Bizottságának tagja volt, aki a nemzetközi női futballban az utóbbi évtizedekben lezajlott hatalmas fejlődés mutatta be, kitérve a sportág legismertebb alakjainak és a nagy világversenyek - köztük a most kezdődött kanadai világbajnokság - bemutatására.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...