Erős ellenfelek várnak Cipruson a női A-válogatottra
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2016. február. 29., 15:23
Erős ellenfelek várnak Cipruson a női A-válogatottra

Markó Edina együttese négy felkészülési mérkőzést játszik a Ciprus Kupán, méghozzá kifejezetten erős riválisok ellen.

Női A-válogatottunk áprilisban a horvátok elleni hazai, illetve az oroszok elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. Markó Edina szövetségi kapitány nívós ciprusi tornán készíti fel játékosait e két mérkőzésekre, a válogatott ugyanis március 2. és március 9. között négy felkészülési találkozón lép pályára a szigetországban.

A Ciprus Kupán csoportriválisaink nálunk magasabban jegyzett válogatottak lesznek, szerdán az olasz, pénteken az osztrák, jövő hétfőn pedig az ír együttessel méri össze erejét csapatunk, majd a torna utolsó napján helyosztót játszik a másik négyes csoport (Wales, Csehország, Lengyelország, Finnország) egyik tagjával.

- A válogatott esetében egy hosszabb távú fejlődési folyamatról beszélhetünk, azt szeretném, ha ennek jeleit látnánk a ciprusi tornán is - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. - Ez azt jelenti, hogy míg az osztrákoktól tavaly egy góllal kikaptunk, szeretném, ha most ahhoz a mérkőzéshez képest előre tudnánk lépni, és hasonló javulást láthatnánk az írek ellen is, akikkel egy éve döntetlent játszottunk. Az olaszok ellen kezdünk, szeretném, ha masszív védekezést, kompakt csapatjátékot láthatnék a játékosoktól. Nem lesz sok időnk felkészülni az első összecsapásra, a szerdai találkozó előtt egyetlen edzésünk lesz, de megpróbáljuk továbbvinni azt a játékot, amelyet az oroszok elleni Eb-selejtezőn mutatott a csapat. Hét nap alatt négy mérkőzést játszunk, kemény fizikai megterhelésnek lesznek kitéve a játékosok, ezért minden kerettagnak lehetősége lesz a bizonyításra, de terveink szerint az alapcsapat tagjai több szerepet kapnak majd a találkozókon, hiszen a fő cél az, hogy az áprilisi Eb-selejtezőkre minél jobban összeálljon a játékunk.

A női A-válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (FC Basel)
Bíró Barbara (Viktória-Trend Optika FC)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Szabó Viktória (FC Lübars)
Tóth Gabriella (Werder Bremen)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tóth Alexandra (FC Südburgenland)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Szuh Erika (FC Lübars Berlin)
Csiszár Henrietta (FC Lübars)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)
Szarvas Alexandra (FC Basel)

Csatárok:

Zeller Dóra (SV Hoffenheim)
Sipos Lilla (St. Pölten Spratzern)
Vágó Fanny (St. Pölten Spratzern)
Zágor Bernadett (Ferencvárosi TC)

A válogatott programja:

Március 2.:
Magyarország-Olaszország, 17.30

Március 4.:
Ausztria-Magyarország, 14.30

Március 7.:
Írország-Magyarország, 17.30

Március 9.:
Helyosztó:

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...