Döntetlennel mutatkozott be Markó Edina válogatottja
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2014. március. 07., 18:04
Döntetlennel mutatkozott be Markó Edina válogatottja

Női A-válogatottunk a horvátországi Umagban, a házigazdák ellen játszotta le első nemzetközi mérkőzését Markó Edina irányításával.

A válogatott februárban kinevezett új szakvezetője húszfős kerettel utazott el a horvátországi négy csapatos nemzetközi tornára, ahol az első ellenfél péntek délután a házigazdák együttese volt. A meccs első félideje a magyar válogatotté volt, de a göröngyös, rossz talajú pályán nem volt egyszerű feladat pontosan építeni a támadásainkat, rendre hibák csúsztak az akciók befejezéseibe. A 35. percben mégis sikerült megszerezni a vezetést, Tálosi Szabina mélységi passzával Sipos Lilla lépett ki a védők közül, majd higgadtan a hálóba lőtt.

A szünet után megváltozott a játék képe, a horvátok átvették az irányítást, a mieink a cserék után némileg visszaestek. A hazaiak fölénye gólokban is megmutatkozott, előbb egy szöglet utáni fejesből egyenlítettek, majd egy védelmi hibát kihasználva átvették a vezetést. A hajrában feljavult a magyar válogatott, az utolsó tíz perc egyértelműen a miénk volt, és nem maradt el az egyenlítés sem, a 86. percben Papp Dóra passzával Vágó Fanni vezette a kapusra a labdát, majd magabiztosan használta ki a ziccert, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

DSC_7010|

A magyar válogatott vasárnap az amerikaiak ligaválogatottja ellen lép pályára.

- Ahhoz képest, hogy kevés idő állt rendelkezésünkre a közös gyakorlásokra, elfogadható teljesítményt nyújtott a csapat, egy harcos, fizikálisan erős rivális ellen - értékelte a találkozót a lefújás után Markó Edina. - Sajnos igen rossz talajú volt a pálya, ez nem az építkező csapatnak kedvezett, alaposan megnehezítette a támadó játékot. Nálunk még látszott az összeszokottság hiánya, de ebben reményeim szerint fokozatosan lépünk majd előre, és már a torna hátralévő mérkőzésein javulni tudunk. Volt néhány játékos, aki nagyon jó benyomást tett rám, aki pedig gyengébb teljesítményt nyújtott, a viadal hátralévő két mérkőzésén még javíthat.

Horvátország-Magyarország 2-2 (0-1)
Magyarország:
Németh Júlia - Papp Dóra, Tálosi Szabina, Gál Tímea, Szabó Boglárka - Csiszár Henrietta (Rácz Zsófia, 46.), Smuczer Angéla - Szarvas Alexandra (Zágor Bernadett, 64.), Vágó Fanni, Sipos Lilla (Tóth Gabriella, 46.) - Zeller Dóra (Szuh Erika, 46.)
Magyar gólszerzők: Sipos a 35., Vágó a 86. percben

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...