A Groupama Arénában, a törökök ellen javíthat a női A-válogatott
Női A-válogatottunk október 21-én, szerdán 16.00 órától játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést a törökökkel a Groupama Arénában, majd négy nappal később, október 25-én Horvátországban lép pályára.
A mieink papírforma-vereséggel kezdték az Eb-selejtező sorozatot, hiszen a németek otthonában előzetesen senki sem számított pontszerzésre, de még szoros mérkőzésre sem, a 12-0-ás vereség azonban természetesen csalódást keltő eredmény volt a játékosok és a szakmai stáb számára is. A törökök ellen már pontszerzéssel, sőt győzelemmel kalkulál a Markó Edina szövetségi kapitány vezette stáb, így elmondható, hogy a mieink számára valójában most kezdődik az Eb-selejtező sorozat.
- Nem folytathatunk struccpolitikát a németek elleni mérkőzéssel kapcsolatban, vállalnunk kell és vállaljuk is azt a vereséget, s igyekszünk tanulni is belőle - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi edző. - A jövő heti összetartás elején végignézzük a játékosokkal a találkozót, csapatszinten és egyénileg is kielemezzük a hibákat, és a statisztikai elemzést felhasználva végigbeszéljük, hogy miben kell javulnunk a jövőben. Erőt kell meríteni a németországi mérkőzésből, be kell bizonyítanunk, hogy nem az volt az igazi arcunk, tudunk sokkal jobban is játszani, mint Hallében.
A kerettagok nagyobb része vasárnap még bajnoki mérkőzést játszik, így a szakmai stábnak mindössze két napja lesz a játékosok felkészítésére. A magyar válogatott a 40. helyen áll a világranglistán, míg a törökök a 62. pozíciót foglalják el, ez alapján a mieink jó esélyekkel lépnek pályára szerdán. A törökök is vereséggel kezdték a sorozatot, hazai pályán 4-1-re maradtak alul a horvátokkal szemben.
- Szűkös lesz a felkészülési idő, de nagy segítség lehetne, ha végre a legoptimálisabb összeállításban tudunk pályára lépni, bízom benne, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzések után is elmondhatjuk, hogy nincs hiányzónk, és a legerősebb csapatunkkal állhatunk ki szerdán. A törökök a horvátok elleni négy-egyes hazai vereséggel kezdték a sorozatot, de csalóka az eredmény, mert a törökök vezettek, és a hetvenedik percben még döntetlen volt az állás. A horvátok jobban bírták erővel a végét, és így sikerült maguk javára fordítani a találkozót, de a találkozó nagyobb részében egyenrangú ellenfelük volt a török csapat. Masszív, agresszív, gyors játékosokból álló csapat vár ránk, ennek megfelelően készülünk a találkozóra, fegyelmezett, türelmes játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy megvalósítsuk terveinket. Örülök, hogy nagyszerű környezetben, a Groupama Arénában játszhatunk, ez mindenképpen plusz motivációt jelent a lányoknak. Remélhetőleg nagy számú közönség jön össze, mert a szurkolók buzdítása óriási erőt adhat a csapatnak - tette hozzá Markó Edina.
A törökök elleni mérkőzést szerdán 16.00 órakor rendezik meg a Ferencváros stadionjában, a találkozóra szóló jegyek 500 forintért (diákigazolvánnyal és 14 éven aluliak számára 250 forintért) kaphatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, országszerte a Ticket Express partnerirodáiban, valamint a mérkőzést megelőzően a helyszínen, a Groupama Arénában.
A magyar A-válogatott kerete:
Kapusok:
Szőcs Réka (ACF Fiorentina – Olaszország)
Samu Anna (Ferencváros)
Védők:
Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria)
Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország)
Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország)
Rácz Zsófia (1. FC Lübars – Németország)
Mosdóczi Evelin (Ferencváros)
Tóth II Alexandra (SC Südburgenland – Ausztria)
Pinczi Anita (MTK Hungária)
Középpályások:
Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária)
Nagy Lilla (MTK Hungária)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Szuh Erika (FC Neunkirch – Svájc)
Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország)
Támadók:
Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim – Németország)
Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – Ausztria)
Vágó Fanni (St. Pölten-Spratzern – Ausztria)
Kaján Zsanett (MTK Hungária)
Zágor Bernadett (Ferencváros)
Kocsán Petra (Kóka-FNLA)

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél