Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját
Női futsal   |   Mérkőzések   |   2015. december. 14., 15:10
Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját

A női futsalválogatott első mérkőzésén Szlovákiát győzte le, majd a döntőben Csehország ellen kétgólos döntetlent játszott, és végül jobb gólkülönbséggel megnyerte az Ostravában rendezett tornát. A tavaly második helyen záró U19-es válogatott ezúttal is szoros mérkőzéseket játszott, de nem jutott a döntőbe.

A helyszín a tavalyi tornához hasonlóan ismét az ostravai Dubina Sportcsarnok volt, amely szép emlékeket idéz fel a mieink számára, hiszen tavaly női csapatunk megnyerte a sorozatot, az U19-es férfi válogatott pedig ezüstérmet szerzett. A jó hangulatú, sportszerű játékot hozó csehországi tornát ezúttal is jól kezdte a női válogatott, az első játéknapon 6-0-ás győzelmet arattunk északi szomszédaink felett, majd a másnapi döntőben 1-1-es döntetlent játszottunk Csehországgal, így jobb gólkülönbséggel megnyertük a tornát. U19-es válogatottunk büntetőkkel maradt alul Szlovákia ellen az első játéknapon, így nem jutott a döntőbe. Az utolsó mérkőzésen az utánpótlás korúak 6-4-es vereséget szenvedtek Csehországtól.

Fehér Zsolt, szövetségi edző elégedett volt a látottakkal, szerinte értékes tapasztalatokkal gazdagodott mindkét válogatott a csehországi tornán.

- Elégedett voltam a női válogatott hozzáállásával és a mutatott játékkal. Az utolsó napon már a döntetlen is elég volt a győzelemhez, de sokat tettek a játékosok a tornagyőzelemért, megküzdöttek a serlegért. Az U19-es válogatott kapcsán elmondható, hogy nagy lehetőség volt a fiatal játékosok számára ez a torna, hiszen nemzetközi szinten is megmérethették magukat, és érezhették ennek a szintnek a sebességet. Két mérkőzést játszottunk, próbáltuk azokat a dolgokat véghezvinni, amelyet a szakvezetés megkövetel. Pozitívan értékelem az összetartást, jól dolgoztak a játékosaim, betartották az utasításokat, olyan szituációkban szereztünk a gólokat, amelyeket a felnőtt csapatnál is sokat gyakorolunk. A jövőben beépülhetnek fiatal játékosok a felnőtt keretbe, de ehhez még többet kell dolgozniuk - mondta Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak.

A női válogatott kerete:

Vincze Anikó
Ősz Csenge
Radics Ágnes
Szórádi Nikolett
Németh Loretta
Szekér Anita
Tell Zsófia
Tóth Barbara
Üveges Katalin
Megyes Ágnes
Varga Adél
Buchmüller Petra
Folk Zsuzsanna
Fábián Rebeka

Az U19-es válogatott kerete:

Takács Zoltán
Varsányi Áron
Papp Zsombor
Bognár Bálint
Pál Patrik
Szabó Róbert
Jándék Csaba
Józsa Tamás
Miletics Zsombor
Víz Fülöp
Sáhó Kristóf
Jakatics Ádám
Sipos Gergő
Horváth Benedek

Mérkőzések:

2015.12.12 szombat

Szlovákia – Magyarország/ női 1-6 (0-3)
Szlovákia – Magyarország/férfi U19 3-3 (büntetőkkel 2-0)

2015.12.13 vasárnap

Csehország – Magyarország/ női 1-1 (1-1)
Csehország – Magyarország/férfi U19 6-4 (1-1)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Gajzágó Flóra mesterhármasával vertük a szlovákokat
Gajzágó Flóra mesterhármasával vertük a szlovákokat

Második mérkőzését is megnyerte a szerbiai nemzetközi tornán a magyar futsalválogatott: a szlovákok ellen 3-1-re győzött Frank Tamás szövetségi ...

Magabiztos győzelem Szerbia ellen
Meccsbeszámoló
A cseheket is legyőzte a női futsalválogatott

Második mérkőzését is megnyerte a szerbiai nemzetközi tornán a magyar futsalválogatott: a szlovákok ellen 3-1-re győzött Frank Tamás szövetségi ...