Bravúros döntetlen az ukránok ellen
Női futsal   |   Mérkőzések   |   2015. január. 29., 18:43
Bravúros döntetlen az ukránok ellen

Női futsalválogatottunk 2-2-es döntetlent játszott Hajdúböszörményben a nálunk magasabban jegyzett ukránokkal.

Az ukrán válogatott szerdán megérdemelt, 5-2-es győzelmet aratott a mieink elleni első felkészülési mérkőzésen, a mai telt házas, nagyszerű hangulatú visszavágón azonban nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy revánsot vegyünk a vereségért.

A vendégek a 6. percben vezetést szereztek ugyan, de ezt követően a mieink domináltak, sorra dolgozták ki a helyzeteket. Az ukránok kapusa azonban egészen a hajráig ihletett formában védett, bravúrok sorozatát mutatta be, minden kapura érkező labdát megfogott. Az akarás és a jó játék azonban végül meghozta a sikert, a 36. percben egy szögletvariáció után Halászi Kinga lőtt közelről a hálóba. Egy percre rá egy kontrából visszavették a vezetést az ukránok, amire Sito Rivera a kapusunk lehozásával válaszolt, és számítása bevált, a 39. percben Halászi Kinga egy emberelőnyös támadás végén ismét kiegyenlített, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

- Az előzetes erőviszonyok ismeretében szenzációs eredményt értünk el, de a döntetlennél is jobban örülök annak, hogy nagyszerű játékkal harcoltuk ki a sikert - mondta a mérkőzés után Sito Rivera, a mieink szakvezetője. - A játék képe alapján nyernünk kellett volna, játékban túlszárnyaltuk a profi játékosokkal felálló ukránokat, a döntetlen inkább számunkra csalódás. A játékosok most megtapasztalhatták, hogy akár két nap felkészülés után is nagyot léphetnek előre, lelkesedéssel, odafigyeléssel egy erős riválissal is felvehetik a versenyt. Bízom benne, hogy ez a teljesítmény lökést ad a csapat számára, és a jövőben sok hasonlóan szép eredményt érhetünk el.

Magyarország-Ukrajna 2-2 (0-1)
Magyarország: Torma Lilla - Benkő Mónika, Szekér Anita, Halászi Kinga, Nagy Ágnes
Cserél: Vincze Anikó, Megyes Ágnes, Varga Adél, Kovács Aliz, Bernáth Csilla, Pinczi Anita, Ganczer Hajnalka, Buchmüller Petra, Radics Ágnes


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...

Itthon sem tudtunk pontot szerezni a szlovákok ellen
Meccsbeszámoló
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...