A visszavágón is a csehek örülhettek
Futsal Női A   |   Mérkőzések   |   2025. február. 14., 16:54
A visszavágón is a csehek örülhettek

A Frank Tamás vezette együttes márciusban Olaszországba utazik, ahol a házigazdák mellett a portugálokkal és a svédekkel mérkőzik meg a vb-selejtező elitkörében. A tétmérkőzésekre való felkészülés utolsó állomásaként a héten Győrben, az Olimpiai Sportparkban játszott két felkészülési meccset a csapat a cseh válogatott ellen.

A szerdai első összecsapáson a csehek 2-0-ra diadalmaskodtak, a mieink a pénteki mérkőzésen a visszavágás reményében léptek pályára. Ezen a találkozón már nem volt a keretben Torma Lilla, aki a szerdai meccset követően visszautazott olaszországi klubcsapatához.

A meccs első félideje kísértetiesen hasonlított a párharc szerdai felvonásához: a mieink támadtak becsülettel, jóval többet birtokolták a labdát, egy-két ígéretes lövésünk is volt, de gólt nem tudtunk szerezni, a nagyobb helyzeteket a hibáinkra váró csehek alakították ki. A félidő hajrájában aztán egy lehetőséget gólra váltottak a vendégek, akik így előnnyel vonulhattak a szünetre.

A második félidőben is védekezésre kényszerítettük a vendégeket, de az eredményen az első tíz percben nem tudtunk változtatni. A 31. percben megtört a jég, egy bal oldali oldalberúgást után Hardon Rita csapott le a labdára, és közelről a hálóba passzolt (1-1). A gólunk után a vendégek bátrabban kezdtek támadni, és a 34. percben sikerült kihasználniuk egy védelmi hibánkat, visszavették az előnyt (1-2). A hajrában támadásban lehoztuk a kapust és átálltunk öt a négy elleni játékra, de a végső dudaszóig nem tudtuk megszerezni a döntetlent érő gólt, így a második mérkőzést is a csehek nyerték meg.

– Bőven lehet hiányérzetünk, mert mindkét mérkőzésen saját magunkat vertük meg, nagyon buta hibákból kaptuk a gólokat. A támadójátékunk meglehetősen halovány volt, kevés helyzetet alakítottunk ki, és legtöbbször rossz döntést hoztunk a kapu előtt. A cseh nem egy rossz csapat, rendre szoros mérkőzéseket játszunk ellenük, de ahhoz, hogy sikerrel vegyünk egy ilyen találkozót, támadásban sokkal többet kell nyújtanunk. A márciusi vb-selejtezőkön sokkal nehezebb ellenfelekkel találkozunk, ezért addig bőven van miben előrelépnünk – mondta a mérkőzés után Frank Tamás.

Magyarország-Csehország 1-2 (0-1)
Magyarország: Hargas Annamária - Gajzágó Flóra, Krascsenics Csilla, Fülöp Diána, Tagyi Vivien
Cserék: Deczki Vanda, Fábián Rebeka, Balya Dorottya, Nagy Anikó, Hardon Rita, Szabó Bernadett, Kiss Gréta, Wiesner Dalma

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Visszafogott magyar támadójáték, kétgólos cseh siker Győrben
Visszafogott magyar támadójáték, kétgólos cseh siker Győrben

Női futsalválogatottunk szerdán délután a győri Olimpai Sportparkban mérkőzött meg a csehekkel felkészülési mérkőzésen.

A csehek ellen készülnek a vb-selejtezőkre a női futsalosok
Meccsbeszámoló
A visszavágón is a csehek örülhettek

Női futsalválogatottunk szerdán délután a győri Olimpai Sportparkban mérkőzött meg a csehekkel felkészülési mérkőzésen.