Vasárnap a női focié a főszerep Telkiben
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2019. június. 13., 15:44
Vasárnap a női focié a főszerep Telkiben

Bemutatkozik egy új női korosztály, a felnőtt válogatott pedig Ciprussal mérkőzik meg a Női Labdarúgás Napján, vasárnap (június 16-án).

Az idei Női Labdarúgás Napján a fiatalok is lehetőséghez jutnak: az UEFA és az MLSZ közös U14-es projektjének keretében kialakult régiós válogatottak tornájával kezdődik a program Telkiben. A négy együttes két-két találkozón méri össze erejét.

Vasárnap délután pályára lép a Markó Edina vezette A-válogatott is, a 15.30-kor kezdődő mérkőzésen Ciprus lesz az ellenfele.

A csapat tétmérkőzésen legközelebb Izland ellen szerepel majd augusztus 29-én. Az Eb-selejtezők kezdetéig már nagyon kevés ideje van a válogatottnak, így minden alkalmat ki kell használnia a felkészülésre.

Az első női fociünnep
Öt évvel ezelőtt a magyar női labdarúgó-válogatott történetének első mérkőzésére, az NSZK elleni 1–0-s győzelemre emlékezve, az akkori játékosokat ünnepelte a szövetség.

A magyar női labdarúgó válogatott még nem találkozott Ciprus legjobbjaival. A szigetországi csapat meglehetősen fiatal, 2002-ben játszotta első hivatalos mérkőzését, és kikapott Görögországtól 4–2-re.

Az A-válogatott kerete szerdán (június 12-én) költözött be Telkibe. Az edzőközpontban napi edzéseken rázódik össze a csapat.

A Női Labdarúgás Napján az utánpótlás válogatottak is részt vesznek. Az U17-es és az U19-es csapat ezúttal azonban nem játszik mérkőzést. A két együttes október elején kezdi meg szereplését az Eb-selejtező minitornákon.

A Női Labdarúgás Napja programja:

10.00–12.00 A regionális U14-es válogatottak bemutató tornája

12.00–12.10 Eredményhirdetés

12.15–12.40 Az UEFA-MLSZ U14-es projekt bemutatása – Berla Attila

12.45–14.30 Coerver előadás és gyakorlati bemutató – Szalma József

15.30 Magyarország–Ciprus Női A-válogatott felkészülési mérkőzés

A női A-válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)

Védők:

Tóth Barbara (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Középpályások:

Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)

Csatárok:

Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Vágó Fanni (SKN St. Pölten)
Vachter Fanni (DVTK)
Süle Dóra (ETO FC Győr)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...